Az egészséges táplálkozás sarkalatos pontja a só-bevitel csökkentése. A mérsékelten sós ízeket nagyon gyorsan meg lehet szokni, és a só-bevitel mértékének csökkentése kedvező élettani hatásokat eredményez.

Szervezetünk számára a só nélkülözhetetlen elem, de túlzott fogyasztása esetén egyben méreg is, amely számos betegség kialakulásáért felelős. A só nátrium és klorid keveréke. A nátrium szervezetünk vízegyensúlyának fenntartásáért felelős, szabályozza továbbá az idegingereket és az izom-összehúzódásokat is, ezért nélkülözhetetlen szervezetünk számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott adag napi 4 gramm. A túlzott só-bevitel hatására a vese sok vizet tart vissza, amit arcunkon és lábunkon kiszáradó bőr jelez. A só megköti a szervezetben a vizet, így hozzájárul ahhoz, hogy kötőszövetekben lerakódjon a salakanyag. Fontos tehát, hogy a megfelelő mennyiségű só fogyasztásához megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása társuljon (ez a testsúlyhoz viszonyítva 30 kg-onként 1 liter folyadékot jelent).

Az emberi testben a nátrium – melyet nagyrészt a só fogyasztásból nyerünk – fontos szerepet játszik a folyadékháztartás mellett a vérnyomás szabályozásában is. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a túlzott só-fogyasztás szerepet játszik a magas vérnyomás kialakulásában. A kevesebb só vagy nátrium fogyasztása tehát segít a magas vérnyomás kialakulásának megelőzésében.
A túlzott só-fogyasztás másik következménye, hogy a szervezet több kalciumot választ ki, ami a vizelettel távozik. Ez azt eredményezi, hogy nő a csontok kalcium-vesztesége, ami növeli a csontritkulás és a csonttörések kockázatát.

A só- illetve nátrium-bevitel csökkentése az egészségmegőrzés mellett a szépségápolásban is szerepet kap. Étrendünk sótartalmának csökkentése segít a narancsbőr elleni küzdelemben, illetve diéta, fogyókúra esetén. Ehhez – a só-bevitel csökkentése mellett – érdemes lecserélni a hagyományos, finomított sót természetes, kezeletlen sóra, tengeri sóra. Nem kell teljes étrendváltoztatás ahhoz, hogy kevesebb nátriumot vigyünk szervezetünkbe, elég néhány apró változtatás is:

* A friss zöldségekből készített köretek, saláták alacsony nátriumtartalmúak, egyben változatossá is teszik az étrendet.
* Ha időhiány miatt mégis konzerv vagy mélyfagyasztott zöldség kerül az asztalra, érdemes a só-mentes vagy csökkentett nátriumtartalmú termékek közül válogatni.
* Mivel a zöldségeknek saját sótartalmuk van, nem lesz ízetlen a belőlük készült étel akkor sem, ha kevesebb sóval készítjük őket.
* Érdemesebb friss húst vásárolni, mert az ebből készült étel sótartalmát magunk alakítjuk, míg az előre feldolgozott, pácolt vagy fagyasztott termékek sótartalma nehezen ellenőrizhető.
* Az ételek változatos ízesítésére használjunk inkább fűszereket, különös tekintettel a zöldfűszerekre, mint a bazsalikom, petrezselyem, kapor, majoránna.
* A fogyasztásra kész élelmiszerek (pl. péksütemények) közül válasszuk a kevésbé sózottakat.
* A sósmogyorót, ropit, chipset és egyéb előre sózott-fűszerezett rágcsálnivalókat célszerű lecserélni aszalt gyümölcsre, mazsolára, vagy sózás nélküli mandulára, mogyoróra.