Pusztai Árpád biokémikus 1998. augusztus 10-én a brit televízió World in Action című műsorában csupán hat mondat erejéig jutott szóhoz. Arról beszélt, hogy az általa vezetett kutatócsoport egy transzgénikus burgonya vizsgálata során az etetési kísérletben – patkányokon – egészségkárosító hatásokra figyelt föl. Továbbá megjegyezte: a genetikailag módosított összetevőt tartalmazó élelmiszereket világszerte nem kielégítő mélységben tesztelik. Angliában ennek hiányában – tette mondanivalóját szemléletesebbé – az emberek egy roppant kísérlet tengerimalacaivá avanzsálnak. Pusztai Árpád tévés szereplése után a hatás nem maradt el: elszabadult az ellenérvelések özöne, amelynek már csak a féligazságait helyesbíteni is szinte képtelenség. Multinacionális cégek és politikusok nyilatkoztak – meglepő gyorsasággal. Velük szemben csupán Pusztai Árpád állt, akit felfüggesztették a munkaköréből, aki számára hosszabb időre nyilatkozási tilalmat rendeltek el, majd akinek a szerződését nem hosszabbították meg a skóciai Rowett Research Institute-ben. A hír ennek ellenére – Londontól Sydneyig – bejárta a világot. Találkoznunk vele elkerülhetetlen.

-Kezdjük szakmai pályafutásának az elején! Három évvel vegyészdiplomájának megszerzése után, 1956-ban elhagyta az országot. Hogyan találta meg a hivatását az Egyesült Királyságban?

-A salzburgi menekülttábort a Ford Alapítvány emberei járták, keresve a magyar értelmiségieket. Főként arra gondoltak, hogy Amerikába szállítanak ösztöndíjasokat, de mindezek ellenére magunk választhattunk országot azok közül, ahová a Ford ösztöndíjat telepített. Én Angliára szavaztam. Az angol demokrácia iránt már régebben mély rokonszenvet éreztem. Noha a Londoni Egyetemen többen is voltunk Ford-ösztöndíjasok, doktori ösztöndíjat egyedül én kaptam. Innen a francia Pasteur társintézetébe, a Lister Institute of Preventive Medicine-be mentem. Sir Joseph Lister – akiről az intézetet elnevezték – sebész volt, s az a tudós, aki Semmelweis után másodikként fedezte föl, hogy a sterilizálásra szükség van. Lister világhírű lett és bárói rangot kapott; Semmelweis abban a betegségben halt meg, amely ellen egész életében küzdött – ez talán afféle magyar sors. Az intézetből Dick Synge, aki kromatográfiai munkásságáért kapott Nobel-díjat, később a skóciai Aberdeenben folytatta kutatásait, s az Animal Research Institute fehérjekémiai osztályának vezetője lett. Az ő hívására költöztem Aberdeenbe, 1963-ban.

-Mit tart tudományos pályafutása legnagyobb sikerének?

-A budapesti Természettudományi Karon vegyészként végeztem, de a Londoni Egyetemen biokémiából doktoráltam. Ezért fiziológiát kellett hallgatnom, s ez komoly hatással volt későbbi pályafutásomra. Az élettani stúdiumokat lelkesen hallgattam, csak a témát akkor még nem eléggé ismertem. Két év alatt a hiányaimat sikerült pótolnom, s kiderült számomra, hogy a l’art pour l’art kémiai vizsgálatoknál sokkal inkább érdekel a biokémia, mert az a fiziológia szolgálatába állítható. Synge professzor kutatási területe az állatok és tápláléknövényük közötti kapcsolat volt. Érdeklődésem a fehérjekémia felé fordult. Fölfedeztem, hogy a növények kovalensen kötött cukortartalmú fehérjéket, úgynevezett glikoproteineket termelnek. Innen csak egy lépés volt a lektinek iránti érdeklődésem. Ezek olyan növényi agglutininek, amelyek nem immunrendszeri eredetű, de antitestszerűen viselkedő glikoproteinek, és cukrokhoz kötődnek. Két dolgot próbáltam tisztázni: mi a feladatuk e vegyületeknek a növényekben és mi az állatokban? Az állatok tápcsatornájában, azon belül is a bélben nagy mennyiségű olyan receptor van, amelyhez a lektinek sokféle hatást keltve kapcsolódnak. Ezen a területen – úgy gondolom – iskolát alapítottam.

-Fordult-e augusztus 10-e előtt bármiféle tudományos aggályával a nyilvánossághoz?

-Többször adtam interjút, de komolyabb sajtóvihar nélkül. Kísérleti adatok idő előtti közlésével – amellyel most vádolnak – egyszer sem próbálkoztam. Ellene mondana ez a kutatók publikálási stratégiájának, hiszen figyelemre méltatott nemzetközi lap csak olyasmit közöl, ami eredeti és ami még nem hangzott el. Arról, amiről augusztus 10-én beszéltem, már múlt év január 13-án a BBC Newsnight című műsorában említést tettem. Akkor arról nyilatkoztam, hogy napjainkban merőben más táplálékot fogyasztunk, mint régebben, s mindezt vizsgálni illene. Akkor az üzenetem talán az emberek számára még nem volt “kézzelfogható”, viszont a transzgénikus élelmiszerek mind nagyobb elterjedése miatt a probléma nyáron már egy érzékennyé vált környezettel szembesült.

-Elhatározta-e augusztus 10-én, hogy kétségeiről a nyilvánosságnak is beszámol, vagy mindezt csupán a perc hozta?

-Nem egyszerű erre válaszolnom. Felelősségérzéssel, de egyre keserűbben láttam, ami történik. Például a már termesztésbe fogott transzgénikus (a fajra nem jellemző idegen gént tartalmazó) növények dokumentációja elképesztően szegényes. Ezt az élelmiszer-technológiát világszerte úgy vezetik be, hogy a terméket nem előzi meg részletes táplálkozástani vizsgálat. Például a glyphosate-rezisztens növények termesztését mindössze egyetlen táplálkozástani közlemény támogatja. Ezekben a növényekben valamilyen idegen eredetű gén van, s az olyan enzimet termel, amely a glyphosate-hatóanyagú totális gyomirtószert képes lebontani.

-Vajon akadnak-e adatok arra, hogy a glyphosate-metabolitoknak milyen táplálkozástani hatásaik vannak az állatokra?

-Aligha vannak. Az intézetünkben kilencévi vizsgálat előzte meg a hóvirághagyma GNA lektin génjének kiválasztását, amely emlősökben nem okoz problémát, míg a rovarokat pusztítja. Ehhez fogható mélységű táplálkozástani vizsgálatokat a hasonló, ám már a termesztés lépcsőfokán tartó fejlesztések kutatói – úgy látszik – nem tudnak felmutatni. Miközben csoportunk a legutóbbi három évben hat jelentésben foglalta össze intézetünk vezetői számára, hogy a hóvirágból a burgonyába átvitt GNA gén jelentős változásokat idéz elő mind a gumóban, mind az azt fogyasztó patkányok szervezetében, információink nem jutottak el a döntéshozás fórumaira. Ebben az intézeti információ-visszatartásnak, egyet nem értésnek és a minisztériumok közötti rivalizálásnak szintén szerepe volt.
Nyilatkozatom előzetes tartalmát a Rowett vezetői is ismerték, bár később ezt tagadták. Nem nekem kellene magyarázkodnom azzal kapcsolatban, hogy miért. A nyilatkozat időpontjában tudtam, miről fogok beszélni, s tudtam azt is, hogy mindezt kutatási adatok ismertetése nélkül kell tennem, arra is gondolva, hogy nem veszíthetjük el a kutatásmegrendelőket. Ám a Rowett vezetősége, a nyilatkozat másnapján – és nélkülem – téves kísérleti adatokat is közölt. Én tehát az intézettel egyeztetett, figyelemébresztő gondolataimat mondtam el, s azokat ma is vállalom. Sejtettem, hogy komoly visszhangjuk lesz, de hogy ekkora nyilvánosságot kapnak, azt nem. Számomra azonban csak az lesz megnyugtató fordulat, ha e területen körültekintő táplálkozástani vizsgálatok is indulnak majd.

-Miért előzte meg nyilatkozata a tudományos zárójelentésének leadását?

-Az interjú szerintem nem azonos műfaj a tudományos hírközléssel, a publikációval, hiszen én mindössze 150 másodpercben, adatok nélkül nyilatkoztam. Ráadásul egy tudományos publikáció megjelenése – sajnos – legalább két évvel elmarad a tényleges kísérleti kiértékelés dátumától. A transzgénikus növényekből napjainkban már élelmiszereket készítenek, s azok egyre több embert érintenek. Ha ma világosak az aggályaim, várnom kell-e két évig, hogy akkor majd körülbelül húsz kutató elolvassa és tudomásul vegye az üzenetemet, vagy most azonnal figyelmeztetnem kell, a nyilvánossághoz fordulva?

-Jól gondolom-e, hogy fölvetésére hamarabb reagált a politika, mint a munkahelye? Ki befolyásolt kicsodát?

-Az interjúra először a biotechnológiával foglalkozó Monsanto és AgrEvo cégek szóvivői reagáltak. Számomra ma is rejtély, hogy honnan jutottak adatokhoz. Igaz, hogy tájékozottságuk nem volt pontos: az a ConA génre (azaz a Canavalia ensiformis babfaj génjére vonatkozott, amellyel az említett hároméves programunkban mi nem dolgoztunk), nem pedig az általunk vizsgált GNA lektin génre. Az, hogy a ConA gént “hírbe hozták”, kutatásainkkal kapcsolatosan (ezt tévesen és számomra érthetetlenül a Rowett is megerősítette) félreértelmezések tucatjait “eredményezte” a sajtóban. Ezt követte a biotechnológiával foglalkozó kutatóintézetek reagálása. A politikusok kétségtelenül igen hamar reagáltak. Megérzésem szerint ez hatott a Rowett igazgatójára, Philip Jamesre, hiszen ma 60 évesen is politikai karrierre készül. A kormány az élelmiszeripar vezetését – amerikai mintára – leválasztani készül a mezőgazdaságról többszörös szakmai elágazódása (például egészségügyi vonzatai) miatt. A mintegy 3000 fős személyzettel szervezendő Food Standard Agency első számú lehetséges miniszteréül a Rowett már említett igazgatója jött szóba.

-Melyek a világsajtót bejáró kísérleteinek ma is vállalható tanulságai? Egyediek ezek, vagy más fejlesztéseket is érintenek? Arra gondolok, hogy a GNA lektin génnel van-e probléma, vagy a vektor szerepét betöltő DNS-résszel, netán a bejuttatási technika a felelős?

-Egyrészt tudjuk, hogy a gének jelenlegi bejuttatási technikái a növények kromoszómáinak felébe véletlenszerűen építik be a transzgént, s azok kópiaszáma, valamint a transzgének egymáshoz való helyzete is kihat a kifejeződés mértékére. Másrészt viszont a beépülés véletlenszerű helye elronthatja (“hallgatásra” kényszerítheti) a saját gének tevékenységét. Ha a GNA génnel volna a probléma, akkor a kutató keresett volna egy másik gént. Ha ellenben a génszerkezettel van baj, akkor a gond már sokkalta nagyobb. A patkányok hasnyálmirigyére gyakorolt hatás nem származhat a GNA géntől. Tegyük fel, hogy a víruspromóter okozza a problémát. A biotechnológiai multik érzékenysége ezzel kapcsolatban érthető, mivel termékeikben ugyanazt a promótert használják, mint mi. Ekkor, persze, valamennyi módosított burgonyavonalunknak mutatnia kellett volna ugyanazt az egészségkárosító hatást, ám köztük nagyfokú eltérés volt. Ezért – a sejtszintű változékonyság okaként – a nem helyspecifikus transzgénbeviteli technika hatására gyanakodtunk. Minden bizonnyal azonban ezek kombinált hatásáról van szó; a vektorszerkezetből és a transzgén helyzetéből adódó együttes hatásáról. Bizonyos transzgénikus növények fehérjetartalma 20 százalékkal csökkent, és a módosított burgonyák beltartalma általában nagymértékben eltért egymástól.

-Vázolná-e, hogy a vizsgálatokban mennyien vettek részt, és kollégái hogyan foglaltak állást?

-Az intézetnek – más témák eredményeként – mintegy 2 millió font bevételt szereztem, amellett három doktoranduszom is volt. Nyugdíjazásom után mindez másokra szállt, érthető hát több kollégám várakozó közönye. Ráadásul számukra a Rowett a mai napig tartó nyilatkozási tilalmat rendelt el. A szólás kiváltsága – nyugdíjazásom miatt – csak engem illet meg. Ám a GNA gént tartalmazó burgonyával megkezdett munka – tudomásom szerint – a Rowettben nem folytatódik, vagy ha igen, akkor az addigi résztvevők kizárásával.

-Novembertől februárig miért zárkózott el a nyilvánosság elől?

-Augusztus 10-étől február 16-áig nem nyilatkoztam. A közben napvilágot látó információk nem közvetlenül tőlem származnak. Az igazgatóm rendelte el, és nekem a szerződésem meghosszabbítása miatt ezt tudomásul kellett vennem. Angliában a 60. életév betöltése után csak éves szerződéshosszabbításokra van mód.

-Hogyan érzi: kihasználták-e az állításait valami eredetileg nem tervezett célra, semmibe véve, hogy mindez mit jelent majd Önre nézve?

-Egészen biztos, hogy ennél a tűznél mindenki meg akarta sütni a pecsenyéjét. A segítő ajánlkozásokat kritikával fogadtam: mennyiben képviselik az ésszerűséget és a tudományt. Ám az ellenérdekelt multinacionális vállalatok – nos, erről jobb nem beszélni – arra törekedtek, hogy megszégyenítsenek engem. Azt is állították, hogy amiről beszéltem, az soha nem létezett, azaz mi nem dolgoztunk GNA transzgénikus növényekkel. A Novartis egyébként megvette a hóvirághagymából származó GNA lektin gént…

-Ha Ön dönthetne, kihirdetne-e moratóriumot a transzgénikus élelmiszerekre azon az alapon, hogy az eddigi táplálkozástani vizsgálatok nem kellő mélységűek?

-Egy eszményi világra gondolva azt kell mondanom: igen. A valóság azonban az, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek egy része már kapható az üzletekben. Ezeket vissza kellene vonni, amiben praktikusan nem bízom, ismerve az ellenérdekek erejét. Az egyetlen, ami még megoldható, ezek címkézése és az újaknak sokkal alaposabb táplálkozástani vizsgálata.

-Az állattenyésztők takarmányozástanon belül tanulják, hogy mit fogyasszanak a háziállatok és mit ne, miközben saját magunkra szinte senki sem tanít bennünket. Az emberi táplálkozástani kutatások eredményeiről a fogyasztó alig sejt valamit…

-Ez, sajnos, így van. Az a hosszú evolúciós folyamat, amely e területen több százezer éve folyik, részben a tápcsatornánk mai felépítését eredményezte, részben – a tapasztalatra épülve és hagyomány útján terjedve – kiválasztotta a helyi közösségek legcélszerűbb táplálékait. Ezt valahogyan elfelejtettük. A háború alatt a hollandok tulipán- és – tévedésből – nárciszhagymákat is ettek, s ez utóbbitól meghaltak. Ma az emberek szupermarketekben vásárolnak általuk nem mindig ismert trópusi növényeket, és sok készételt is vesznek. Bizonyos babfajtákon használati utasításként azt találjuk, hogy be kell áztatni, az áztató vizet leönteni, majd erős tűzön főzni, különben mérgező hatású a benne lévő, ám hőre elbomló lektin miatt. Ez a saját kutatói munkám egyik eredménye, s erre 200 ezer fontot használtunk fel. Nagyanyám még halálra nevette volna magát ezen a tanácson, mivel meg sem fordult a fejében, hogy a bab másként is elkészíthető.
Bruce Ames – akiről a mutagenitás kimutatására alkalmas Ames-tesztet elnevezték – egyike a világ jól ismert tudósainak. Ő és munkatársai sok vegyületről – köztük a növényvédő szerekről – kimutatták, hogy mutagének. Ames eredményei azonban még a biotechnológiailag nem módosított élelmiszerekre vonatkoztak. Amerikában 30-40 százalékra tehető a nyersen fogyasztott élelmiszerek aránya. Például Skóciában ez alacsonyabb, és évszakonkénti ingadozást is mutat. Főzéskor a fehérjék szerkezete és tulajdonságai megváltoznak, denaturálódnak. Ebből az következik, hogy a genetikailag módosított növények hatásai legjobban a vegetáriánusokat érinthetik. A táplálkozástan területén dolgozó kutatóknak a feladata, hogy a legrosszabbnak a föltevéséből kiindulva kísérletileg vizsgálják az élelmiszereket. A fejlett világban a hasnyálmirigyrák előfordulása egyre gyakoribb, s ennek a aligha vitatható táplálkozási oka lehet.

-Mit csinálna másként, ha újra kezdhetné?

-Nem tartottam volna be – az augusztus 10-ei nyilatkozatom változatlansága mellett kitartva – a rám kirótt nyilatkozási csendet, mert ennek következtében számtalan téves információ látott napvilágot. Jó lett volna, ha valamilyen ismeretterjesztő írásom ez idő alatt megjelenik. Visszatekintve érzem, mennyire nehezen követhető érdekeknek és azokat kiszolgáló, sokszor felületes médiáknak a prédája lett az az ügy, amelyhez én az arcomat kölcsönöztem.

– Személy szerint csalódott-e?

-Emberekben csalódtam. A személyemtől független végeredményben nem, sőt, az talán még a legvérmesebb reményeimet is felülmúlta. E nélkül az ügy nélkül ma és világszerte nem beszélnénk arról, amiről jelenleg is beszélünk.

-Hatalom-e a tudás vagy kereszt? Van-e erkölcsi kötelessége a tudósnak?

-Apám mindig azt mondta nekem, hogy a tudás hatalom. Azt nem lehet elnyomni, az mindig előbújik valahogyan. Az erkölcs nélküli hatalom a diktatúrával azonos. Tudás csak etikával együtt eredményezi a jó hatalmát. Ez a tudósoknak ajánlható breviárium.