Mi az élet értelme? – ez a kérdés a homályos és megválaszolhatatlan problémák jelképévé vált, ám érdekes módon a lélektan mégis eléggé jól tud dolgozni vele. A pszichológiát ugyanis nem az foglalkoztatja, hogy úgy általánosságban vajon mi lehet az emberi létezés értelme – hanem az, hogy az egyes ember mennyire látja értelmesnek a saját életét.

Vannak-e világosan meghatározott céljai, amelyeket szeretne elérni? Mindennapi tevékenységei és élményei örömet okoznak-e, értéket jelentenek-e számára? Viktor E. Frankl, a múlt századot majdnem teljes egészében végigélő osztrák pszichiáter az élet értelmességének kérdése köré egész lélektani irányzatot épített, melynek a logoterápia nevet adta. Frankl szerint a leki bajok kialakulásának egyik legfőbb oka a célvesztés. Ám ha az ember képes rá, hogy értelmes célokat állítson maga elé, akkor a legszörnyűbb élethelyzeteket is átvészelheti, még akár a náci koncentrációs táborok körülményeit is kibírhatja lelkének összeroppanása nélkül – ezt Frankl a saját példájával bizonyította. A célvesztettség ezzel szemben stresszt jelent, amivel valamiképpen meg kell küzdenünk. Léteznek jó és rossz megküzdési stratégiák; ez utóbbiak között a legismertebb az alkoholhoz vagy a kábítószerekhez való fordulás.
Érdekes kérdés, hogy vajon más, függőséget okozó szenvedély, például a dohányzás is lehet-e kísérője annak, hogy az ember hite megrendül élete értelmes voltában. Ezt a kérdést vizsgálta egy, az Addictive Behaviors című folyóiratban megjelent cikkben négy kutató, akik között Konkoly Thege Barnát és Kopp Máriát, a Semmelweis Egyetem munkatársait is ott találjuk. A szerzők azt a nagyszabású felmérést vették alapul, amely 2002-ben készült Magyarországon, és 12 643 személy különféle adatait tartalmazza. A felmérésnek része volt többek között egy olyan, hat tételből álló kérdőív is, mely azt vizsgálta, a válaszadók mennyire látják értelmesnek saját életüket. A kutatók elemzése arra irányult, hogyan alakul az e tesztben elért pontszám a dohányzók, a dohányzásról leszokottak, és azok körében, akik soha nem is dohányoztak. Nos, kiderült, hogy a dohányosok lényegesen kevésbé ítélték értelmesnek életüket, mint a dohányzásról leszokottak és a soha nem is dohányzók. Ez utóbbi két csoport között a különbség jelentéktelen volt.
Nem valószínű, hogy arról lenne szó: a dohányosok a cigarettázás miatt találnak kevesebb célt az életükben. Sokkal inkább az lehet a helyzet, hogy a célok bizonytalanabbá válása következtében jelentkező stresszt próbálják az emberek akár dohányzás révén is csökkenteni. Ez pedig azt jelenti, hogy a dohányzás elleni hatékony fellépésnek alighanem magában kell foglalnia a pozitív és valóban előre vivő megküzdési stratégiák elsajátíttatását – hogy az emberek kevésbé érezzék megoldásnak a különféle, függőséget okozó szenvedélyeket. S ami azt illeti, ez nem éppen könnyű feladat…
Forrás: Megjelent az Élet és tudomány 2009. szeptemberi számában. Írta: Mannhardt András