A zöld tea egészséges mivolta régóta ismert, konkrét tudományos kutatások azonban meglehetősen ritkán készülnek ennek pontos bizonyítására. A legújabb vizsgálat azt kutatja, képes-e megelőzni az ital a bélrák kialakulását.

Thomas Seufferlein, a Hallei Orvosi Egyetem Klinikájának munkatársa szerint ez az eddigi legnagyobb erre irányuló kutatás világszerte. Azt vizsgálják, milyen hatással van a zöld tea a polipok kialakulására a bélben – ez ugyanis az első lépcsőfok a bélrák kialakulása felé.

A Deutsche Krebshilfe (DK) német rákellenes segélyszervezet adományokból összegyűjtött 2,1 millió euróval finanszírozza a projektet. “Az érintettek érdekében a rákmegelőzés minden lehetséges formáját kiaknázzuk. Ide tartoznak a természetes gyógymódok is” – mondta el Christina Tschoepe, a DK szóvivője.

Összesen háromezren vesznek részt a tanulmányban, harminc nagy német orvosi praxis és német klinika páciensei, mindannyiuknál fokozott a rák rizikója. A kutatók azt vizsgálják, hogy azoknál a pácienseknél, akikből már távolítottak el polipot, segít-e a zöld tea az újabbak kialakulásának megelőzésében.

A zöld teában a keserűanyagok és a koffein mellett az epigallokatehin-gallát (EGCG) elnevezésű polifenol is megtalálható. Korábbi vizsgálatok során megállapították, hogy ez az anyag akadályoztatja a prosztata, a mell, és a méh tumorjainak kialakulását.

Az évekig tartó kutatás során a résztvevők egy csoportjának zöldteakivonatot tartalmazó, másik csoportjának pedig placebót tartalmazó kapszulát, napi 5-10 csésze teának megfelelő mennyiséget adnak.
Forrás: – MTI – 2011. szeptember 26., hétfő 08:36