BEVEZETÉS
Régóta ismert, hogy a Gondviselés eszközei a Természetben rejtőznek, hogy Isten a füveket és fákat ruházta fel a betegségek megelőzésére és gyógyítására szolgáló erővel. Könyvünkben a Természet azon gyógyszereit mutatjuk be, amelyek más szereknél talán több áldásos hatással bírnak, és megadatott számukra a sok szenvedés és betegség leküzdéséhez szükséges erő. Amikor e füvekkel gyógyítunk, a betegség fizikai természetét figyelmen kívül hagyjuk. A beteget kezeljük, és ahogyan gyógyul, a betegség tünetei is múlnak, elűzi őket az erősödő egészség. Köztudott, hogy ugyanaz a betegség különböző emberekre más és más hatást gyakorol. Ezen eltérő hatásokat kell kezelni, mivel ezek vezetnek el minket a kór tulajdonképpeni okához. A lélek a test legérzékenyebb része, világosabban mutatja a betegség kezdetét és lefolyásának irányát, mint a testünk, ezért a megfelelő eszenciát, esetleg eszenciákat a kedély állapota alapján kell kiválasztani. Amikor az ember beteg, általános kedélyállapota megváltozik. Aki elég figyelmes, néha jóval a betegség fellépése előtt képes felismerni ezt a változást, és megfelelő kezeléssel akár a tünetek kialakulását is megakadályozhatja. Ha a betegség már régóta fennáll, akkor is a szenvedő hangulata fog segíteni a helyes gyógyír kiválasztásában. Eszerint a betegség tüneteire nem szükséges figyelmet fordítani, csakis a beteg hangulatát és életfelfogását kell figyelembe venni. E könyvben harmincnyolc különböző lelkiállapotot írtunk le egyszerű és könnyen megérthető formában. Az uralkodó kedélyállapot vagy kedélyállapotok felismerése nem ütközhet nehézségbe, s ha ez sikerül, képesek leszünk a megfelelő gyógyír kiválasztására és akár magunk, akár mások meggyógyítására. Ezen írás címét - "A 12 gyógyító" - azért tartottuk meg, mert sok olvasónak ismerősen csenghet. Már az első 12 eszencia is annyira jótékonynak és hasznosnak bizonyult, hogy fontosnak tűnt a nagyközönséggel való megismertetésük, még mielőtt a sorozat a többi 26-tal kiegészült volna. Az eredeti 12 eszenciát csillaggal jelöltük meg.
AZ ESZENCIÁK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ LELKIÁLLAPOTOK
A 38 GYÓGYÍTÓ ESZENCIA 7 CSOPORTJA:
|
Azok számára, akikben nincsen elegendő magabiztosság, önbizalom, s emiatt képtelenek a döntéshozatalra. Állandóan másokat üldöznek tanácsokért, s emiatt gyakran pórul járnak. |
|
Azok számára, akik attól szenvednek, hogy képtelenek két dolog közül választani: először az egyik tűnik jónak számukra, azután úgy látszik, hogy mégis inkább a másik a megfelelő. Általában csendes, nyugodt, visszahúzódó emberek, akik egyedül viselik életük terheit, mivel nem hajlandók problémáikat másokkal is megbeszélni. |
|
Azoknak, akik könnyen elkedvetlenednek. Lehetséges, hogy betegségük leküzdésében vagy életük különböző területein jól haladnak, mégis egy kisebb akadály vagy késedelem, amely továbbhaladásukban meggátolja őket, kétségeket ébreszthet bennük és kedvüket szegheti. |
|
Nagyon mélyről fakadó reménytelenség esetén, amikor a beteg úgy érzi, hogy minden remény elveszett és számára nincs segítség. Rábeszélésre, mások kedvéért kipróbál ugyan különféle gyógymódokat, de közben hangoztatja, hogy fel-gyógyulására nagyon csekély a remény. |
|
Azoknak, akik úgy érzik, nincsen elegendő fizikai vagy szellemi erejük és kitartásuk ahhoz, hogy cipeljék a vállukra nehezedő terheket. A mindennapi élet gondjai túlzottnak, megoldhatatlannak tűnnek számukra, jóllehet feladataikat általában sikeresen teljesítik. Úgy gondolják, testi-lelki megerősítésre van szükségük ahhoz, hogy problémáikat könnyebben és jobban meg tudják oldani. |
|
Azoknak, akik valami rendkívülit szeretnének véghezvinni, akik sok tapasztalatot gyűjtenek és mindent élvezni akarnak, amire csak lehetőségük nyílik. Problémájuk abban áll, hogy nehezen döntik el, hogy milyen tevékenységet válasszanak. Bár nagy bennük a lelkesedés, mégsem vonzódnak különösebben egyetlen területhez sem. Ez késlekedést és csalódottságot okozhat. |
|
Azok számára, akik álmodoznak, nem teljesen éberek, nem igazán érdeklődnek az aktuális dolgok iránt. Csendes, nyugodt, visszahúzódó emberek, akik pillanatnyi helyzetükben nem érzik túlságosan jól magukat. Szebb jövőt remélnek, ez jobban érdekli őket, mint a jelen, mivel úgy érzik, álmaikat csak a jövőben válthatják valóra. Ha megbetegednek, kevés vagy egyáltalán semmilyen erőfeszítést nem tesznek javulásuk érdekében. Egyes esetekben úgy tűnik, várják a halált, a jobb idők reményében, vagy azért, hogy régen elvesztett szeretteikkel találkozzanak. |
|
Azoknak, akik a múltban, régen elvesztett barátok, boldog pillanatok emlékeiben élnek, vagy be nem teljesült ábrándokat kergetnek, s nem hiszik el, hogy lehetnek még olyan boldogok, mint amilyenek a régi szép időkben voltak. |
|
Azok számára, akik ok nélkül érdektelenné, lemondóvá váltak a világ eseményei iránt, akik átsiklanak az életen, végzik a dolgukat, de nem tesznek különösebb erőfeszítést azért, hogy sorsukat jobbá tegyék és életükben élvezetet leljenek. Harc nélkül lemondanak az életről. |
|
Azoknak, akik fizikai vagy szellemi nehézségekkel birkóznak, teljesen kimerültek, és úgy érzik, hogy nincs egy csepp energiájuk sem arra, hogy bármiféle további erőfeszítést tegyenek. Számukra a mindennapi élet kemény munka, öröm és élvezet nélkül. |
|
Mindazoknak, akiknek elméjén időnként nemkívánatos gondolatok, elképzelések, belső párbeszédek uralkodnak el. Mindezek akkor kerekednek felül bennük, amikor pillanatnyi érdeklődésük nem elég erős ahhoz, hogy figyelmüket teljesen lekösse. Nyomasztó gondolatok merülnek fel újra és újra, és ha időnként el is tűnnek, később makacsul visszatérnek. Úgy tűnik, folyamatosan körbe-körbe járnak, és sok lelki kínt okoznak. Amikor ezek a nemkívánatos, kellemetlen gondolatok jelen vannak, elűzik a lelki békét és lehetetlenné teszik, hogy a beteg a munkájára, örömeire vagy mindennapi kedvteléseire gondoljon. |
|
Azok számára, akik búskomorságra, vagy teljes kétségbeesésre hajlamosak, mintha egy hideg, sötét felhő árnyékolná be őket, s rejtené el szemük elől a fényt és az életörömöt. Állapotuk okát nem feltétlenül lehet megtalálni vagy megmagyarázni. Ebben a helyzetben szinte lehetetlen boldognak és elégedettnek lenni. |
|
Azoknak, akik nem okulnak eleget tapasztalataikból és élményeikből, s a többieknél tovább tanulják a mindennapi élet leckéit. Van, akinek akár egyetlen élmény is elegendő lehet, a legtöbb ember mégis úgy érzi, hogy több tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy az aktuális leckét megtanulja. Ezért nagy bánatukra ugyanazt a hibát többször is elkövetik, egészen addig, amíg végre tanulnak belőle, vagy mások kárából okulnak. |
|
Azok számára, akik egészségesen és betegen egyaránt egyedül szeretnek lenni. Csendes, nyugodt, visszahúzódó emberek, akik zaj nélkül változtatják helyüket, finoman és keveset beszélnek. Függetlenek, csak önmagukra támaszkodnak. Nem befolyásolhatók, főleg saját véleményükre adnak. Tartózkodóak, másokat békén hagynak, a saját útjukat járják, gyakran okosak és tehetségesek. Lelki békéjük és nyugalmuk szent számukra. |
|
Azoknak, akik gondolkodásukban és tetteikben egyaránt gyorsak, s úgy vélik, hogy mindent tétovázás és halogatás nélkül kell megtenniük. Ha betegek, azonnal meg akarnak gyógyulni. Képtelenek türelmet tanúsítani a lassú emberekkel szemben, mivel a lassúságot helytelennek és időpocsékolásnak tartják. Az ilyen embereket megpróbálják gyorsabb haladásra serkenteni. Jobban szeretik az olyan elfoglaltságot, ahol egyedül dolgozhatnak és gondolkodhatnak, így munkájukat saját tempójukban végezhetik. |
|
Azoknak, akik állandóan társaságot keresnek, mivel roppant fontosnak tartják azt, hogy problémáikat másokkal is megvitassák. A hallgató személye nem igazán fontos számukra. A hosszabb-rövidebb ideig tartó magány nagyon boldogtalanná teszi őket. |
5. MÁSOK ELKÉPZELÉSEI ÉS KÜLSŐ HATÁSOK IRÁNTI TÚLZOTT ÉRZÉKENYSÉGRE
|
Kedélyes, vidám, elégedett emberek, akik szeretik a nyugalmat. A viták és veszekedések lehangolják, kifárasztják őket, így sok mindenről lemondanak azért, hogy mindezt elkerüljék. Gyakran vannak problémáik, zaklatottak, nyugtalanok és gondterheltek, szenvednek testileg és lelkileg, gondjaikat mégis humoros álarc mögé rejtik. Barátként és társként nagyra értékelik őket. Gyakran nyúlnak droghoz vagy alkoholhoz azért, hogy kilátástalan helyzetükből elmeneküljenek, vagy hogy könnyebben, jó kedéllyel viseljék megpróbáltatásaikat. |
|
Kedves, csendes, békés emberek, akik túlzottan kiszolgálnak másokat, s nagy igyekezetükben hajlamosak túlértékelni erejüket. Ebben a sürgető vágyban élnek, s így végül inkább rabszolgává, mint készséges segítőtárssá válnak. Jó természetük arra kényszeríti őket, hogy többet tegyenek, mint ami a feladatuk volna, emiatt akár életcéljukat is elhanyagolhatják. |
|
Azoknak, akiknek határozott ideáik és elképzeléseik vannak, amelyek teljesen kitöltik életüket, ugyanakkor mások erősebb véleménye, meggyőződése vagy lelkesedése miatt néha hajlamosak feladni saját céljaikat és elképzeléseiket. Ez az esszencia állhatatosságot és védelmet nyújt nekik az erősebb befolyások ellen. |
|
Azoknak, akiken időnként eluralkodik a féltékenység, az írigység, a bosszúvágy, vagy a gyanakvás. A haragos nyugtalanság különféle állapotaira. Belül sokat szenvedhetnek, pedig gyakran nincs is valódi okuk a boldogtalanságra. |
|
Azok számára, akik eltúlozzák a mások szükségletei és jóléte iránti aggódást, akik hajlamosak túlzásba vinni a gyermekeikről, rokonaikról, barátaikról való gondoskodást, s mindig akad valami, amit rendbe hoznának. Állandóan azon vannak, hogy kijavítsák azt, amiről úgy gondolják, hogy korrekcióra szorul, s így érzik jól magukat. Megkövetelik, hogy szeretteik állandóan a közelükben legyenek. |
|
Azoknak, akiknek szilárd elképzeléseik vannak az életről, melyek számukra megfelelőek, s melyeken csak nagyon ritkán változtatnak. Legfőbb vágyuk, hogy a körülöttük élőket is megtérítsék saját életszemléletükre. Erős akaratúak és bátrak, mivel mindig biztosak abban, amit tanítani akarnak. Ha megbetegszenek, még sokáig lábon maradnak és folytatják munkájukat akkor is, amikor mások már régen feladták volna. |
|
Határozott, fogékony emberek, akik biztosak saját képességeikben és magától értetődőnek tartják a sikert. Úgy vélik, hogy mindenkinek hasznára válna, ha elfogadná az általuk felajánlott segítséget, ami természetesen saját elképzeléseiket tükrözi, hiszen ők csakis jól végezhetik el munkájukat. Ha betegek, ápolóikat is ők maguk akarják irányítani. Szükséghelyzetekben nagyon értékesek lehetnek. |
|
Azoknak, akik maguk körül mindenben a szépet és a jót akarják meglátni. Habár sok minden nyilvánvalóan rossz, mégis képesek észrevenni a dolgok mélyén rejtező jót. Több toleranciát, elnézést és megértést kell tanúsítaniuk, hiszen minden lény útja más, s mindenki saját tökéletesítésén munkálkodik. |
|
Azoknak, akik túlságosan szigorúak, megtagadják maguktól az élet kellemes dolgainak élvezetét, mivel úgy vélik, azok nem egyeztethetők össze munkájukkal. Keményen kormányozzák önmagukat. Bármit megtesznek, amiről úgy gondolják, hogy egészségüket, erejüket, aktivitásukat szolgálja. Remélik, hogy életükkel példát szolgáltathatnak másoknak, akik az ő elképzeléseiket követik majd, és ezáltal jobb emberekké válnak. |
ADAGOLÁS
M ivel ezek az eszenciák tiszták és ártalmatlanok, nem kell félnünk a túladagolás veszélyétől, ugyanakkor csak a legkisebb mennyiséget szükséges belőlük felhasználni. Az eszenciák egyike sem képes károkat okozni, akkor sem, ha nem megfelelő az adott állapot kezelésé-re.
Az elkészítéshez két cseppet kell kivenni az alapeszenciából és egy kis üvegbe cseppenteni, mely majdnem teljesen meg van töltve vízzel; ha hosszabb időre készítjük, akkor tartósítószerként egy kis brandyt is hozzá kell adni. Ez az üvegcse szolgál majd gyógyírként, s nem többet, csupán néhány cseppet, kell a tartalmából egy kis vízbe, tejbe, vagy más italba tenni (A ma beszerezhető eszenciákból 2 cseppet szokás 30 ml vízbe tenni, s ebből esettől függően naponta néhányszor 10-20 cseppet kell a betegnek bevenni (A fordító megjegyzése)).
Sürgős esetekben néhány percenként adható, egészen a javulásig; egyszerűbb esetekben félóránként; hosszabb ideje tartó betegségeknél 2-3 óránként, de lehet gyakrabban vagy ritkábban is, attól függően, hogy a beteg mit tart szükségesnek. Öntudatlan állapot esetén a beteg ajkát kell időnként benedvesíteni. Izomláz, fájdalmak, merevség, gyulladás, vagy egyéb helyi probléma esetén testápoló szerként is alkalmazhatjuk az eszenciákat. Ilyenkor az orvosságból néhány cseppet kell egy edény vízbe tenni, egy tiszta kendőt beáztatni, majd a fájó testrészre helyezni; a kendő szükség szerint újra meg újra benedvesíthető. Néhány csepp eszencia a fürdővízhez keverve, vagy szivacsra téve is hasznos lehet.
AZ ESZENCIÁK ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÉTFÉLE MÓDJA
NAPSÜTÉSES MÓDSZER: Egy vékony, áttetsző üvegedényt
teljesen feltöltünk vízzel, ami lehetőleg egy közeli forrásból származzon.
Virágokat gyűjtünk a növényről, és azonnal a víz felszínére helyezzük őket, míg
teljesen be nem fedik azt, majd az edényt 3-4 órára a tűző napra tesszük. Az
elkészítési idő kevesebb is lehet, ha a virágok szirmai fonnyadni kezdenek.
Ezután a virágokat óvatosan le kell venni a felszínről, és egy megfelelő
nagyságú üveget félig meg kell tölteni a vízzel, majd teljesen feltölteni
brandyvel, ami tartósítani fogja az eszenciát. Ez az üveg az alapeszenciánk,
amit ilyen tömény formában nem használhatunk fel. Néhány cseppet átcseppentünk
belőle egy másikba, amivel azután a betegeket kezeljük, így alapeszenciánk
sokáig kitart majd. Ezzel a módszerrel készítjük az alábbi gyógyíreket:
apróbojtorján, kisezerjófű, kékgyökér, katángkóró, iszalag, tárnics,
sülzanót, hanga, nebáncsvirág, bohócvirág, tölgyfa, olajfa, vadrózsa, forrásvíz,
szikárka, rozsnok, vasfű, szőlő, békaliliom, fehérvirágú vadgesztenye.
Forrásvíz: régóta ismert, hogy bizonyos kutak gyógyító erővel bírnak; az ilyen
kutak, források híressé váltak gyógyerejük miatt. Minden forrás használható,
melynek gyógyító ereje van és természetes állapotában maradt fenn, nincs emberi
építményekkel körülvéve.
FORRALÁSOS MÓDSZER: A többi eszencia az alábbi módszerrel készítendő:
a növényeket fél órán át tiszta vízben kell főzni. Ezután a főzetet szűrjük le,
a megfelelő üveget félig töltsük meg vele, majd miután lehűlt, töltsük fel
brandyvel, ami tartósítani fogja az eszenciát. Vadgesztenyerügy: A rügyeket
fehérvirágú vadgesztenyefáról gyűjtsük, még felnyílás előtt. A többi növény
esetében a virágok mellé apró ágakat, hajtásokat és (ha már vannak) fiatal friss
levélkéket is szedjünk a főzetbe. Az összes felsorolt gyógynövény vadon is
megtalálható a Brit Szigeteken, a szőlő, az olajfa, és a kékgyökér kivételével,
noha néhányuk eredetileg Közép- és Dél-Európából vagy Észak-India és Tibet
vidékéről származik.
A következő táblázatban a felsorolt gyógyfüvek magyar és tudományos neve található meg:
Gondoljunk szívünkben örömmel és hálával Minden Dolgok Teremtőjére, aki irántunk való végtelen szeretetében megteremtette a mezők növényeit, hogy gyógyulást hozzanak nekünk.