Hirdetés


Moksha Cseppek

Moksha Cseppek

Természetes fogyás lemodások nélkül.

 

3 Testőr kapszula

Fogyjon a 3 testőr kapszulával

 

Hidrogén ital


Hidrogén ital a Flavin7-től.

Névnap

Ma 2014. július 28., hétfő, Szabolcs és Alina napja van. Holnap Márta, Márti és Flóra napja lesz.

www.vitaminbank.hu

Ha tetszik az oldal, kérlek helyezd el oldalad forrásában az alábbi kódot. Természetesen nem kötelező. Így fog kinézni: Vitamin

Belépés



Csonthéjas

Barbadosi cseresznye
Jamaicai-cseresznye
Cseresznye
Cseresznyefélék
Meggyek
Akiszilva
Japán szilvafajták
Japán kakiszilva-fajták
Szilvafajták
Tamarindusszilva
Kajszibarackok
Pejibaye, barackpálma


Barbadosi cseresznye
Dél-Amerikában és Nyugat-Indiában honos, itt gyümölcsként termelik. A Malpighiaceae családba tartozik. Cserje termetű növény, általában 2-3 m-esre nő. A trópusokon és a meleg szubtrópusokon századok óta termesztik. C-vitamin-tartalma a világ eddig ismert összes gyümölcse körül a legnagyobb - ötvenszer annyi, mint a narancslében. Ez a felismerés egyszerre népszerűvé tette a szép rózsaszín-piros virágú növényeket. Levelei 2,5-7 cm hosszúak, fényes sötétzöldek, párosával sűrűn állnak. Piros, 1-3 cm-es cseresznyeszerű terméseinek húsa leveses, kellemes savanykás. Frissen vagy feldolgozva (dzsúsznak, pulpnak) fogyasztják. Kristályos aszkorbinsavat is készítenek belőle. Magvetéssel, fásdugványozással, szemzéssel és oltással szaporítják.

A barbadosicseresznye kis, örökzöld, 2-6 m magas, terebélyesen elágazó fa vagy cserje. Ágai finoman szőrösek, levelei sötétzöldek, átellenes állásúak. A levéllemez kihegyezett vagy lekerekített tojásdad, illetve lándzsás, ékvállú, ép, gyengén hullámos szélű, színén fényes, fiatalkorban ezüstös szőrzetű, 2-7 x 1-4 cm nagyságú. Hímnős virágai csomóban, vékony kocsányokon nőnek a levélhónaljban. A virágtakaró különnemű, 5 tagú. A csészelevelek lándzsásak, mintegy 2,5 mm hosszúak, csúcsukon szőrösek, rajtuk 2-2 nagy, ülő mirigy látható. A mirigyek a csészelevelek alsó részét átfedik. A szirmok rózsaszínűek vagy pirosak, széles kanál alakúak és legfeljebb 5 mm hosszúak.

Termése:

Éretten világító narancsvörös vagy sötétvörös csonthéjas, 2 x 2,5 cm nagyságú, alma alakú. Az alsó és csúcsi részen erősen bemélyedt, szabálytalanul dudoros és hosszirányban tompán bordás. A termés alsó részén a csészelevelek, csúcsán pedig a fonal alakú bibeszál érésig megmaradnak. A termés vörös héja vékony, de szilárd, áttetsző, sima és fényes. Az éretten nagyon bő levű terméshús cseresznyeszerű, narancsvörös vagy vörös, a héjnál valamivel világosabb, 7 mm vastag és nagyon savanyú, de zamatos. A termésekben 3 világos, narancsszínű, a terméshússal szilárdan összenőtt kőmagot találunk, amelyek tompa trapéz körvonalúak, keresztmetszetük szélesen 3 élű és a végük rovátkolt; a magok felülete ormós és szabálytalan, kiemelkedő kereszt- és ferde irányú bordákkal strukturált. A barbadosicseresznye a világ C-vitaminban leggazdagabb termései közé tartozik, húsa akár 5% C-vitamint tartalmazhat.

Felhasználása:
Friss gyümölcsként fogyasztják, a kőmagvakat eldobják. Cukorral főzve a barbadosicseresznye ízletes desszert. A levéből zselé vagy szirup készül, amelyet ételekhez és gyümölcssalátákhoz adnak, vagy hogy a C-vitamint növeljék, különféle gyümölcsléhez keverik. A befőzött termések barnásvörös színt kapnak. Kis méretekben a levet iparilag porrá alakítják, és C-vitamin-készítményként árusítják. Májbetegségek, hasmenés, vérhas és meghűlések ellen is hatásos.

Elterjedése:
A karib-tengeri szigetektől Észak-Brazíliáig honos, és Latin-Amerikában, valamint Hawaiin, ritkán Délkelet-Ázsiában is termesztik. Újabban erősen fokozódik termesztése, mivel megnőtt népszerűsége a nagy C-vitamin-tartalom miatt.

Termesztése és betakarítása:
A trópusi és szubtrópusi klímában tenyészik. Szárazságtűrő, a talajban nem válogat, viszont a nedves-forró síkvidéki klímát és a nagyon nyirkos talajt nem bírja. Könnyen szaporítható dugvánnyal vagy magról, és már a 4. évtől kezdve 5-10 kg termést hoz. Házi- és gyümölcsöskertekbe ültetik, ipari feldolgozáshoz pedig ültetvényeken termesztik. Teljesen éretten szüretelik házi használatra, így 3 napnál tovább nem tárolható; piaci értékesítéshez korábban kell kezdeni a szedést.

Jamaicai-cseresznye
Az örökzöld, legfeljebb 12 m magas fa habitusát a vízszintes elhelyezkedésű, terebélyes ágak jellemzik. Rövid nyelű levelei szórt állásúak. A levéllemez kihegyezett tojásdad-lándzsás, aszimmetrikus vállú, szabálytalanul fűrészes szélű és legfeljebb 12 x 4 cm nagyságú; keskeny-lándzsás pálhája lehulló. Hímnős virágai magánosan, ritkán 2-3-asával, kb. 2,5 cm hosszú kocsányon a levélhónaljban fejlődnek. A virágtakarót 5 zöld, tojásdad, 10 x 3 mm-es, hosszan kihegyezett csészelevél és 5 fehér, kb. 1 cm hosszú, tojásdad vagy szív alakú szirom alkotja. A porzók 1 cm hosszúak, nagyszámúak.

Termése:
Gömbölyű, csüngő bogyó, legfeljebb 1,7 cm átmérőjű, éretten narancsvörös vagy cseresznyepiros. Héja vékony és fényes, a lágy és bő levű pulpa üveges vörös és édes, enyhén savanyú, kevéssé zamatos. A bogyó nagyon sok apró, sárgásfehér magot tartalmaz.

Felhasználása:
Gyümölcsként frissen fogyasztják, vagy lekvárt főznek belőle, illetve süteményekbe teszik bogyóit. A fa rostos kérgéből tartós köteleket és zsinórokat készítenek. A virágokat antiszeptikus hatásúnak tartják, a virágfőzetet fejfájás és meghűlés ellen alkalmazzák.

Elterjedése:
A trópusi Amerikában honos, és ott éppúgy, mint Dél- és Délkelet-Ázsiában sokfelé, gyakran ültetik. Termesztése és betakarítása: teljesen napos helyeken tenyészik, meleg szubtrópusi és trópusi területeken, 1000 m körüli magasságig; mint gyors növésű, igénytelen növényt dísz- és utcasorfának is szívesen ültetik. A nyomásra érzékeny bogyókat főleg házilag használják fel. A növények csaknem egész évben teremnek.

Cseresznye
A cseresznye az egyik legkorábbi gyümölcs, a gyerekek kedvence. Már május elején pirosodik a szőlősben vagy az udvarokban a fákon. Ez a fajta csupán hírhozónak jó, aránylag apró, és nincs meg a megfelelo cukortartalma. Ezután sorakoznak a későbbi fajták. A fajnemesítők ily módon hosszabbítják meg a cseresznye idényt. A cseresznye ugyanis romlékony, rövid életu. Több fajtája ismeretes, fehér, rózsaszín, piros, stb. Nálunk az egyik legnemesebb és legismertebb a badacsonyi cseresznye, nagy, ropogós, kevésbé érzékeny.

Tápértéke:
Tartalmaz káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort, stb. Van benne továbbá A, B, és C-vitamin. A cseresznye életét befott készítéssel hosszabbíthatjuk még meg, de ez az eredetinek érték szempontjából csupán az árnyéka, annyi, hogy a téli táplálkozásunkba vihetünk egy kis változatosságot. Ügyeljünk arra, hogy minél kevesebb cukrot használjunk.

Gyógyító hatása:
A cseresznye tartalmánál fogva kitűnő vértisztító. Ez különösen a téli egyhangú étkezésben juthat kifejezésre, ha néha hozzájutunk a befőtthöz, vagy mélyhűtött gyümölcshöz, amikor a test le van robbanva. A tavaszi gyümölcsidény aztán gyorsan ellenállóvá teszi a szervezetet.

Köszvény:
A téli húsos táplálkozás következtében hamarosan megtelik a szervezet húgykősavval, aminek lerakodása a csuklókban vagy az ujjakban erős fájdalmat okoz az idosebbek körében. A cseresznye segít megtisztítani a vért, aminek következtében enyhül, vagy elmúlik a fájdalom.

Reuma:
A reumatikus megbetegedés szintén a végtagok csatlakozásainak kikopásával, kihasználtságával van összefüggésben. A csuklók, forgók érzékenyebbek a támadásokra. A beteg részek belázasodnak, a mozgásra fájdalom jelentkezhet. Ha megváltoztatjuk táplálkozási szokásainkat, megtisztítjuk a vért, enyhíthetünk a fájdalmunkon.

Pattanások ellen:
A pattanások is a vér tisztaságával vannak összefüggésben. Valaminek a következtében gyulladás keletkezett a testben, vagy a bejutott mérgeket nem tudja többé kezelni a máj, amirol így szerzünk tudomást. A cseresznye-lé segít megtisztítania vért.

Bőrápoló:
Az elégtelen táplálkozás következménye a beteges kinézésű bőr, ami elobb- utóbb kiütésessé válik. Az rossz táplálkozás az is, ha elfogyasztjuk ugyan az ételt, de az hiányosan jut el a rendeltetési helyére, mert a gyomor nem képes megemészteni, így a kártékony bacilusok prédájává válik. Amint megkezdődik a vér tisztítása, a bőrünk állapota is rendbe jön. A cseresznye hatása a vértisztításban jut kifejezésre, az pedig a bőrt tisztítja meg.

Hormon elégtelenség:
Hormonelégtelenséget a hormonterápiával gyógyítanak. Ez az a betegség, amikor a szervezet kevesebb hormont termel, mint kellene, így számos betegség alakulhat ki. A szintetikus hormonok veszélyesek lehetnek, sok nonél ellenhatásként még rosszabb lesz a helyzet. Ezért helyesebb, ha a természetes hormonokhoz folyamodnak, amit a növények termelnek, így a cseresznye is. Ezek a hormonok segítenek helyreállítani a szervezet megbomlott egyensúlyát.

Elkészítési mód:
Természetesen a legegészségesebb ha nyersen fogyasztjuk a cseresznyét, annak rendje és módja szerint elszemezgetve. Ha azonban mégis lét akarunk belole készíteni, a következo módon járjunk el, hogy a leggyorsabban jussunk az italunkhoz. Tegyük szurotálra a cseresznyét, mártsuk két-három percre a forró vízbe. Borítsuk egy lapostányérra, és nyomkodjuk egy kissé meg a krumplinyomóval. Válogassuk ki a magokat, a többit öntsük a lemezvágó-gépbe. Ha kúraszerűen fogyasztjuk, naponta fél pohárral elég.

Cseresznyefélék
Badacsonyi ropogós (Bigarreau de Badacsony, Badacsonyer Riesenkirsche, Badacsonyi óriás):
Hazai, Badacsony-vidéki származású. Belke Tivadar, a keszthelyi Gazdasági Tanintézet főkertésze fedezte fel, 1869-ben. Valószínűleg a Germersdorfi óriás magonca. Július közepe táján érik, teljes érettségét elérve a gyümölcs aránylag sokáig eláll. Gyengén terem és rosszul termékenyül. Önmeddő. A Germersdorfi nem, a Márki korai és a Jaboulay gyengén termékenyíti. Nagy, vagy igen nagy gyümölcse elsőrendű, sőt kiválóan elsőrendű: úgy asztali, piaci és háztartási célokra, valamint gőzben főzésre kiválóan alkalmas. Gyümölcse tompa szívalakú, száránál tompa behajlással, kelyhes végén laposas hegyben végződik. A kocsány felőli oldalán felülete enyhén hullámos. Héja sötétpiros vagy pirosbarna, teljes értével majdnem fekete, bágyadtan fénylő. Bibepontja sekély mélyedésben ülő, kicsiny, alig szembetűnő. Szára középhosszú és közepes vastagságú, némileg oldalt görbült, zöld, vagy vörhenyes-színű, széles és lapos tányérszerű mélyedésből kiinduló. Húsa sötétpiros, vérszínű, elég bőlevű, tömött, kissé ropogós, kellemesen savanykás, édes, fűszeres ízű, kis kesernyés utóízzel. Magva aránylag kicsiny, lapított, tojásdadalakú. Magvaváló. Fája erőteljes, bujanövésű, koronája ritka, szellős, fiatalon felfelé törő, majd lehajló félgömb alakú. Alkalmas közép-vagy magastörzsű gazdasági fának. Jó minőségű, tápanyagban gazdag, meleg talajt kedvel. Fagyérzékeny, és a cseresznyelégy fertőzi.

Gyöngyösi szívcseresznye (Fekete váradi):
Származása ismeretlen. Első leírója, Brózik Sándor Gyöngyös határában találta, mint helyi fajtát. Június első felében és második harmadában érik. Színelő szedését június első hetében lehet megkezdeni. Rendszeresen és bőven termő, korán kezd teremni. Jól termékenyül, a termőrügyek túlnyomó részéből 2-3 virág fejlődik, azokból általában 1-2 gyümölcs köt. Gyümölcse középnagy, megnyúlt szív alakú. Alapszíne kárminpiros, amelyet éretten feketés-barnás bordó-piros szín fed. Kocsánya igen hosszú, középvastag, világosbarnán és lilásan mosott kocsányán nincsen levele. Húsa lilás bordópiros, félkemény, bő levű, igen gyengén duránci. Íze közepesen édes-savas, kissé kesernyés zamattal. Igen jól szállítható. Levele középnagy, széles, a főérnél húzott. Vesszeje középerős vagy gyenge világosbarna, közepesen paraszemölcsös. Koronája lehajló ágazatú, kúpos. A fagy iránt nem érzékeny. Középkötött, agyagos talajon jól fejlődik.

Hedelfingeni óriás (Géante de Hedelfingen-Hedelfinger Riesenkirsche):
A Württembergben fekvő Hédelfingerből származik. Júliusban érik. Gyümölcse nagy, vagy igen nagy, oldalain némileg ellapított, tompa végekkel, kissé szív alakú. Vágánya elég mély, szembetűnő. Szára hosszú, középvastag, világoszöld, gyakran vernyegesen befuttatott, szűk és mély üregben ülő. Héja sötétbarna, fénylő, áttetsző világospiros, apró pontozattal. Kocsánya hosszú, világoszöld, közepesen vastag. Húsa sötétpiros, világosabb színű erekkel átszőtt, magva körül feketéspiros, középkeménységű, emiatt inkább a ropogós, mintsem a hólyagos cseresznyék osztályába sorozható. Íze kellemes, fűszeres, sajátosan édes, leve bő, sötétvörös. Magva nagy, hosszas tojásdad, szárfelőli oldalán tompán végződő, bordázata lapos. Teljesen magvaváló. Fája erőteljes, edzett, korán és bőven termő, szétterülő, sátorszerű koronát alkotó, melynek ágai idővel lefelé hajlók, útmenti sorfának tehát kevésbé alkalmas. Az éghajlatban és talajban nem válogatós, de esős időben gyümölcse repedésre hajlamos. Igen jól termékenyül, és jó pollenadó is. Porzófajtái a Germersdorfi és a Jaboulay.

Jaboulay ropogós (Bigarreau Jaboulay):
Minden valószínűség szerint Franciaországból származik. Május második felétől július középéig érik, attól függően mely vidéken terem. Középnagy, néha nagyobb, gyümölcsei elsőrendűek. Termése tompa szívalakú, oldalt kissé lapított. Héja vékony, fénylő, világospiros, értével feketepiros színűvé válik. Kocsánya középhosszú és középvastag, kárminpiros. Húsa nem eléggé tömött arra nézve, hogy ropogós cseresznyének nevezzék, és inkább puha voltánál fogva a szállítást is kevésbé bírja. Leve bő, kellemes savannyal emelt, rózsaszínűen festő. Fája igen edzett, kevésbé érzékeny, a korai fagyoknak ellenáll. Általában ritka koronát alkot, de terebélyes fává növi ki magát. Ágrendszere kusza növésű. Csapadékos területen gyümölcse erősen reped. Nem igényes, jól alkalmazkodó fajta, száraz vidéken azonban apró és ízetlen termést hoz.

Korponai világos (Guigne de Korpona):
A hontvármegyei Korpona község környékéről származik. Június végén, július elején érik. Elsőrendű asztali és piaci gyümölcs. Gyümölcse szabályos, többnyire csak az egyik oldalán némileg ellapuló, szélességi és magassági átmérője majdnem egyenlő, ennek folytán a gyümölcs majdnem gömbölyűnek látszik. Nagysága közepes, ritkábban ennél valamelyest nagyobb, többnyire egyenlő nagyságú. Héja síma, meglehetős vastag, tompafényű, világos, túlérett korában sötét, meggyszínpiros, néha kevésbbé márványozott. Bibepontja a legtöbb gyümölcsnél hiányzik. Szára közepes, néha ennél hosszabb, vékony, vagy középvastag, két végén bunkósan végződő, fűzöld, vagy barnászöld színű sekély és csészeszerű mélyedésbe helyezett, erősen álló. Húsa gyenge rózsaszínárnyalatba menő sárgásfehér, eres, kissé ropogós, de nem kemény, a ropogós és hólyagos cseresznyék között álló igen kellemes zamatú, édes, gyengén savanykás, bőlevű, tiszta, nem festő. Magva aránylag nagy, síma, kétoldalt némileg ellapított, mindkét végén tompa hegyben végződő, hármasnak látszó tarajjal, melyhez többé-kevésbbé húsos cafatok tapadnak. Fája fiatal korában erőteljes, sőt bujanövésű öregebb korában teljesen télálló. Koronája terebélyesedő, de azért eléggé szabályosan felfelé törekvő.

Májusi korai (Frühe Maikirsche, Frühe Maiherzkirsche, Pomázi fekete, Pomázi hosszúszárú, Olasz, Májusi hosszúszárú):
Származása ismeretlen (Herszényi, 1934). az anyafát első leírója, Brózik Sándor Pomázon szelektálta, ahol több hasonló típus ismeretes. Gyümölcsei eléggé egy-időben érnek be, s így szedése nem körülményes (Herszényi, 1934). Rayman-Tomcsányi (1964) szerint viszont egyenetlenül érik. A Márki korai fajtánál valamivel későbben, május második felében érik. Gyümölcse középnagy, fiatalabb fákon, tápdús talajban gyümölcse jóval nagyobb, a bibepont felé csúcsosodó, gömb alakú. Színe sötétvörös, teljes értével majdnem fekete, fényes. Húsa puha, bő levű, igen kellemes, fűszeres ízű. Gyengén duránci. Húsának puha volta dacára a hosszabb szállítást is jól bírja. Rendkívül bőtermő, igen jól termékenyül. Termékenyítő képességére nézve még nem állnak megbízható adatok rendelkezésre. Fája erős növekedésű, nagy, magas, gömbös koronát alkotó, korán és igen bőven terem, nem igényes, de meghálálja a meleg fekvésbe telepítést. Csomósan csüngő gyümölcsei viszont esős tavaszon könnyen monília-kárt szenvednek.

Márki korai (Früheste der Mark):
Származása bizonytalan. Egyik feltevés szerint 1870-71-ben került Franciaországból Németországba, mások szerint Winkler németországi faiskolás Werder környékéről terjesztette el. Májusban érik, a cseresznyeérés idejének első hetében. Az ország déli részén már április legvégén is szedhető. Ezen, különben igen jó fajtának hátránya, hogy gyümölcsei nem egyszerre érnek, miért is szedése költséges, s így nagybani termesztésre nem való. Gyümölcse kicsi, középnagy, tompa szívalakú, bibepontja felé belapított. Szára hosszú, vékony, világoszöld, a teljesen érett gyümölcsön kárminpiros, széles, kevésbé mély üregbe helyezett. Héja fényes, rugalmas, eléggé kemény, élénkpiros színű, teljes értével feketevörös színezetű. Húsa világos kárminpiros, bő levű, kellemes zamatú, magja aránylag igen nagy. Eleinte erősen, majd értével gyengébben duránci. Az összes cseresznyefajták közül legkorábban érik, ropogós volta miatt igen keresett, magas áron értékesíthető fajta. Jól termékenyül és termékenyít. Porzófajtái a Badacsonyi óriás, Germersdorfi óriás, Jaboulay. Fája erőteljes növekedésű, felfelé törekvő ágaival szép szabályos koronát alkot, majd idősebb korban lehajló, erősen széthajló. Korán és bőven terem, virágzata kevésbé érzékeny. Kiegyenlített meleg klímára és védett fekvésre van szüksége, könnyű, homokos, középkötött és nem túl nedves talajokon ad jó termést.

Solymári politúr (Solymári szívcseresznye, Politúr):
Származása: Ismeretlen. Solymár községből terjedt el. Eredetére nincs biztos adat. Az anyafát Brózik Sándor választotta ki a hasonló típusok közül. Típusa a budai és szentendrei járásokban eléggé elterjedt. Június első felétől június végéig terjed érési ideje. A Germersdorfi óriás érését rendesen egy héttel előzi. Megfelelő körülmények között igen jól termő. Jól termékenyül, egy-egy virágrügyből 3-4 virág is fejlődhet. Hideg tavasz hatására sokszor csak 1, ritkán 2 virágot hoz. Gyümölcse nagy, vagy igen nagy, szabályos, szélesedő szív alakú, kocsánymélyedése körül hullámos. Alapszíne kármin- vagy vérpiros, amelyet túlnyomó részben bordópiros fedőszín takar. Kocsánya középhosszú, közepes vastagságú, zöld. Húsa kárminpiros, kemény, leves, gyengén duránci. Íze éretten közepesen édes-savas, a kellőképpen be nem érett gyümölcs igen savas. Igen jól szállítható. Levele nagy vagy igen nagy, széles, lehajló, a főérnél húzott, a lemez gyengén hólyagos. Koronája széles, nagy növésű, elterülő kúp alakú, rendkívül nagy fává fejlődik. Alacsony fekvésben a fagy iránt érzékeny. Védettebb, magasabb fekvésbe való. A könnyű vályog- vagy jobb minőségű homoktalajon fejlődik jól.

Szomolyai rövidszárú (Egri fekete, Egri korai fekete, Szomolyai fekete, Noszvaji, Mészhegyi):

Ismeretlen származású magyar fajta, Eger, Szomolya, Noszvaj községekben terjedt el nagy mértékben. Június második felében érik, színelő szedését június első hetében lehet megkezdeni, amikor a gyümölcs már teljesen feketére színezett, mert különben-íze kesernyés lesz. Bőtermő. Igen jól termékenyül, egy-egy termőrügyből átlag 3 virág fejlődik, amelyből 1-2 gyümölcs köt. Porzó fajtájára nincsen adat. Gyümölcse középnagy vagy kicsi, széles nyomott gömb alakú. Színe sötét feketés, lilás bordópiros. Húsa feketés bordópiros, félkemény, bő levű, gyengén duránci. Íze jellegzetesen édes, sajátos, kellemes zamattal. Kocsánya rövid, vékony vagy közepes vastagságú, színe lilásan mosott zöld. Szállíthatósága: Igen jól szállítható. Levele középnagy, széles, hegyes lemezcsúccsal, széle csipkézett, a főérnél húzott. Vesszeje mereven zömök, erős, világos barna színű, sűrűn szemölcsös. Koronája szélesen szétterülő, kúpos gömb, idősebb korban félgömb. Edzett, a téli fagyok iránt nem érzékeny. A virágzáskor hideg időre kényes, egyébként az éghajlattal szemben igénytelen; a kötött talajokon fejlődik jól.

Várkonyi (Cerise de Várkony-Várkonyer Kirsche):
Őseredetű magyar cseresznyefajta, mely a Baranya vármegyei Várkony községből származik. A várkonyiak túlnyomó mennyiségben magról szaporítják. Június közepe-július eleje közötti időben érik. Többnyire igen nagy, elsőrendű piaci és gazdasági és csak néha elsőrendű csemegefajta. A nagyban való elterjesztést már azért is megérdemli, hogy nem férgesedik. Gyümölcse némileg tompakúpos, két oldalán ellapított; hosszanti átmérője jóval meghaladja a szélességét. Vágánya csak az árnyékos felén szembetűnő, napos oldalán többnyire elsekélyesedő. Kocsányürege széles, tányérszerűen ellaposodott. Szára középhosszú, nem nagyon vastag, zöldesbarna színű, mindkét felén bunkósan végződő. Héja meglehetősen vastag, sima, fénylő, világos kárminpiros, melyből a sárga alapszín csak az árnyékos oldalon csillámlik elő. Húsa világos-sárgás színű, leves, kemény, ropogós, savanykásan édes, kevéssé fűszeres, kellemes ízű. Magja aránylag kicsiny, két oldalán ellapított, szélesen barázdált tarajú, több részén sima, fahéjszínű. Fája egészséges, korán és bőven terem. Koronája ritkás, szétálló, gyér lombozatú, szomorúfűzfa módjára lehajló vesszőkkel.

Meggyek
Cigánymeggy (Feketemeggy, Aprómeggy, Szaporameggy):

Származása ismeretlen. Nagy alakgazdagsággal rendelkező, elterjedt, feltehetően magyar fajtakör. A típustól és termőhelytől függően július elejétől július végéig érik. Majdnem minden típusa igen bőtermő. Már korán termőre fordul. Igen jól termékenyül és egyes típusai a Pándy üvegmeggyet is jól termékenyítik. Gyümölcse igen apró, kissé nyomott gömb alakú. Színe feketés bordópiros. Kocsánya hosszú, vékony, zöld színű, gyakran pálhalevelet visel ("gatyás"). Kemény húsú, értével lédússá válik, erősen festő levű. Íze erősen savasan-édes, kellemes zamattal. Igen jól szállítható. Levele kicsi, széles, fényes, bőrnemű. Koronája általában jellegzetesen lecsüngő, félgömb alakú. Kis koronát nevel. A fagyok és monília iránt ellenálló. Termőhelyre igénytelen. A csapadékos, hűvös vidékeket kivéve mindenütt jól fejlődik és bőven terem. Házi és konzervipari feldolgozásra (gyümölcslé, leves stb.) való, de arra kiváló. Főként mint a Pándy üvegmeggy virágport adó fajtáját telepítik.

Korpádi meggy (Griotte de Korpád, Korpáder Weichsel):
Hazai eredetű, a Somogy vármegyebeli Korpád községből származik. Június végétől július első feléig érik. Nagyságra közepes, gyakran kisebb is, nagyobb is, elsőrendű gazdasági piaci, de csak másodrendű, vagy harmadrendű csemege. Gyümölcse szabályos gömbalakú. Héja világos, az Amarella-meggyre emlékeztető, túlérve sötétmeggyszínű, vékony, áttetsző és fénylő: Bibepontja csak ritkán látható a gyümölcs alsó szélén; szabályosan kikanyarított, sekély, de eléggé tág mélyedésben ülő. Vágánya többnyire hiányzik vagy alig szembetűnő. Szára a közepesnél hosszabb, gyakran 6 cm hosszúságú; vékony, vagy középvastag. Húsa világospiros, valamelyest rózsaszínbe hajló, teljes megértével egy árnyalattal sötétebb, fehéres erekkel átszőtt, világos, bőlevű, lágy vagy csak némileg keményes és rugalmas, élesen savanyú, alig észrevehető édességgel. Magva közepes nagyságú, mindkét végén majdnem egyenlően tompa csúcsba végződő, simafelületű, kicsiny, tompatarajú, világos tölgyfaszínű, és húsától nem egészen elváló. Fája egészséges, edzett, télálló. Koronája elsűrűsödő, lecsüngő ágaival a szomorúfűzfára emlékeztető alakot ölt.

Pándi üvegmeggy (Griotte de Pándy-Pándy's Glas-Weichsel, Kőrösi meggy, Kecskeméti üvegmeggy):

Származása bizonytalan. Sok típusa alakult ki. Először Bereczki Máté írta le 1887-ben. Június végén-július első felében érik. Elsőrendű piaci és háztartási és csak másodrendű asztali gyümölcs. Rosszul termékenyül, mert önmeddő. Legjobban a Badacsonyi óriás, a Germersdorfi óriás és egyes Cigánymeggy típusok termékenyítik. Gyümölcse szabályos, tompa szívalakú, két oldalán némileg ellapított, szélességi átmérője mindenkor meghaladja a magassági átmérőt. Nagysága nagy, majd pedig igen nagy, apróbbakkal vegyítve. Héja sötét bíborpiros, vékony, sima és fénylő. Bibepontja alig szembetűnő, a gyümölcs végén sekély mélyedésbe helyezett, néha felszínes is. Szára a közepesnél hosszabb, néha jóval hosszabb, egy-két apró murvalevéltől környezett, vékony, vagy középvastag, sötétzöld színű, rövid, széles bunkóban végződő, sekély és lapos üregbe helyezett. Húsa sötétpiros, fehéren csillámló erekkel átszőtt, bő és világosszínű lével, középkeménységű, némileg élesen savanyu és csak keveset édes. Zamata jellegzetes. Magva középnagy, húsától teljesen elváló, sima, vagy alig észrevehetően rovátkolt. Fája egészséges és teljesen edzett. Levele középnagy vagy nagy, széles, tojásdad, a lemeze sima. Koronája általában lehajló. A korona kialakítása után gyenge ritkító metszésen kívül nem igényel más beavatkozást. Még a legerősebb teleket is jól bírja. Érzékeny viszont a moníliára.

Spanyol meggy:
Származása ismeretlen. A szakemberek részéről olyan vélemény is van, hogy a Pándy üvegmeggynek egy erősebb növekedésű típusa. Hazai elterjedéséről számszerű adatok nincsenek, de felmérése bizonytalan, mert a legtöbb vidéken minden nagyobb szemű meggyet - helytelenül - Spanyol meggynek hívnak. Herszényi (1934) említi, hogy a Bódva mentén a Fekete spanyol meggynek nevezett fajtát termesztik, míg a Balaton déli partján, Sümegen és Tapolca vidékén a Füredi spanyol meggy az elterjedt. Sajnos leírásukat nem tudta megadni, mert Ő sem kapott a neveknél bővebb információt. Minden esetre az alapfaj június végén-július első felében a Pándy üvegmeggyel egyidőben érik. Jó termőképességű, korán termőre fordul. A Pándy üvegmeggynél jobban termékenyül. Porzó fajtára nincsen adat. Gyümölcse közepes nagyságú, kissé lapított, gömb alakú. Színe világospiros, teljesen éretten sötét bordópiros. Kocsánya középhosszú. Húsa vérpiros, félkemény, leves, majdnem teljesen magvaváló. Íze leves, savanykás ízű. Közepesen szállítható. Levele középnagy, tojásdad alakú, széle csipkézett. Koronája erőteljes fejlődésű, erősen felfelé törő ágakkal. Kevés metszést igényel. A Pándy üvegmeggyhez hasonlóan a téli fagyok iránt edzett. A talaj iránt nem igényes.

Akiszilva
Az akiszilva legfeljebb 25 m magas, rövid törzsű és széles koronájú, örökzöld fa. Levelei szórt állásúak, párosan szárnyaltak, a levélkepárok száma 3-6. A levélkék lemeze (30 x 16 cm) bőrnemű, ép szélű, színén fényes, széles-lándzsás vagy visszás-tojásdad, röviden kihegyezett, széles ék- vagy levágott vállú. A levélnyelecskék vastagok, mintegy 6 mm hosszúak. A kis, részben hímnős virágok kb. 18 cm-es fürtökben fejlődnek. A virágtakarót 5 cimpájú, barnás, 3 mm hosszú csésze és 5 fehér, keskeny, mintegy 5 mm hosszú szirom alkotja.

Termése:
Széles körte alakú, tompán háromszögletű, kb. 13 cm-es tok, amely alul rövid nyakba keskenyedik, a csúcsa pedig bemélyedt. Világító vörös, sima, fényes héja teljes éréskor 3 kopáccsal nyílik fel. A bőrnemű-húsos kopácsok világos, sűrűn ezüstös szőrű belső felületén egy-egy hosszanti léc található, amelyek a termésüreget 3 rekeszre tagolják. A felnyílt tok kopácsai terpedten szétállnak, és 3 halvány, narancssárga, agyvelőszerűen redőzött, kívül szilárd, belül krémes, mintegy 4 x 3 cm nagyságú magköpenyt tárnak fel, amelyek a termés alapjához tapadnak. E tojás alakú vagy széles-hengeres magköpenyek mindegyikén egy-egy fényes fekete, lapított-gömbölyded, kemény héjú mag (2 x 1,5 cm) ül.

Felhasználása:
Csupán az érett, felnyílt tok sárgás magköpenyei ehetők, amelyek nagyon finom, erősen dióízűek. Nyersen is élvezhető, de többnyire sós vízben vagy tejben való rövid főzés után vajban vagy olajban megsütik, vagy fűszeres kísérőként hal- és húsételekhez, levesekhez és mártásokhoz adják. Kizárólag a teljesen érett, a héjtól, valamennyi vöröses szövettől és a magoktól gondosan elválasztott magköpenyt szabad fogyasztani, mikor már a termés magától felnyílt. Az éretlen magköpenyek éppúgy, mint a magok, toxikusak, és már okoztak halálesetet. E részek hipoglicin nevű mérget tartalmaznak, amely fényre a tok felnyílása után túlnyomórészt elbomlik. A terméshéjat is tilos megenni!

Elterjedése:
A trópusi Nyugat-Afrikából származik, és ott gyakori haszonnövény. A rabszolga-szállításokkal került a karib-tengeri szigetekre, ahol regionálisan gyakran termesztik. Ritkán Dél-Amerikában és Ázsiában is ültetik.

Termesztése és betakarítása:
A csapadékban gazdag trópusi klímában tenyészik, ahol rövid száraz évszakok is vannak. Magról szaporítják, és rendszerint kisparaszti gazdaságok házi- és gyümölcsöskertjeibe ültetik. A vörös tokokat érett, zárt állapotban szedik a fákról, és addig tárolják, amíg maguktól felnyílnak; ezután csak rövid ideig értékesíthetők.

Japán szilvafajták
A japánszilvafaj érdekes módon Kínában a Jangce folyó völgyében alakult ki, ezért kínai szilvaként és kínai japánszilvaként is emlegetik. Japánban 2300 éves magleletei ismertek, ma ismeretes fajtáit Kaliforniában állították elő, de Japánban más szilvafajokkal is keresztezték. A japán típusú szilvákat gömbölyű formájú, kerekded, nagy gyümölcseiről, kékeslila, kékesvörös, esetleg kékesfekete gyümölcseiről tudjuk leginkább megismerni. A japánszilvákat elsősorban a mediterrán területeken termesztik, de hazánkban is találhatók ültetvények. A magyar termést július végétől fogyaszthatjuk egészen szeptember végéig, október elejéig. A szilva finom íze a cukrok és a savak kedvező arányának köszönhető. Nagyon értékes gyümölcs, fontos szerepet játszhat az egészségmegőrzésben, de csak akkor, ha nem pálinkát főzünk belőle. Kalóriatartalma kétszer kisebb a kenyérnél. Gazdag választékban tartalmaz egyéb értékes anyagokat is, vitaminokat, ásványokat, enzimeket, pektint, cellulózt, antocianint stb. Annyiszor ehető, ahányszor csak megkívánjuk. Fogyasztása jótékonyan hat az idegek és az agy működésére. Enyhe hashajtó hatású, emiatt különösen az idős embereknek előnyös, akiknek a csökkent testmozgás révén renyhe a bélműködésük. Ésszerűen fogyasztva növeli a munkaképességet. Kitűnő székletszabályozó, a belek karbantartása miatt az ún. meghűléses betegségeknél is jó szolgálatot tesz a hurut megszüntetésével és a belek kitisztításával. Sajnos a főzés, párolás jelentősen csökkenti az értékét. Magas savtartalma miatt csak érett állapotban fogyasszuk, ilyenkor a magas cukortartalma adja a frissítő hatást! A friss gyümölcs kilogrammonként: 7 g fehérjét, 5 g zsírt, 131 g szénhidrátot, 5 g szerves sót és 5 g rostot tartalmaz. Az aszalt gyümölcs pedig 8 g fehérjét, 8 g zsírt, 135 g cukrot, 5 g szerves sót és 6 g növényi rostot tartalmaz.

Japán kakiszilva-fajták
Kína, Japán, Korea legelterjedtebb, legnépszerűbb 4-6 m magasra növő gyümölcsfája, melynek nagy paradicsom formájú, sárgabarackízű gyümölcsei ma már megjelennek a budapesti nagy áruházak választékában is. Normál teleinket takarás nélkül átvészelik. Hatalmas, fényes, haragoszöld leveleikkel önmagukban is kertünk díszei. Gyümölcsei tökéletesen beérnek, mert utóérőek, akkor fogyaszthatóak, amikor már teljesen megpuhultak. Ha valaki nagyon mohó és kemény állapotban kóstolja meg, az kiábrándul belőle az akkor még magas csersavtartalma miatt. Fiatal példányait célszerű védeni az erősebb fagyoktól - később már minden hideget kibír. 2-3 éves korban teremnek. Mag nélküli fajták - beporzás nélkül is termő - partenokarp fajták 30-40 dkg-os termésekkel. Terméseik éretten aranysárga színűek. Magos fajták - ugyanolyan értékesek, mint a magnélküli fajták, a hazai időjárási viszonyokat nagyon jól bírják és könnyen, bőven teremnek. Magjairól szaporítani is lehet. Terméseik éretten pirosló húsúak. Önbeporzók, egy növény is terem.

A kakiszilva legfeljebb 15 m magas, lombhullató, gömbölyű, laza koronájú, egy- vagy kétlaki fa. Levelei szórt állásúak, bőrneműek. Lemeze (25 x 10 cm) elliptikus vagy tojásdad, rövid, tompa csúcsú, a levél színén fényes sötétzöld, fonákján ezüstösbarna szőrű, és lombhullás előtt sárgára vagy narancsvörösre színeződik. A barna szőrű levélnyél kb. 2,5 cm-es. A 4 tagú, levélhónalji, csüngő virágok egyivarúak, csészeleveleik és szirmaik az alsó felükön csőszerűen összeforrtak. A termős virágok magánosan fejlődnek, csészéjük nagy, széles, hátratört cimpájú, kb. 3 cm átmérőjű, és nagyobb, mint a világos zöldessárga, harang alakú párta. A legfeljebb 1 cm-es porzós virágok mindig hármasával állnak, csészéjük csak feleakkora hosszú, mint a párta.

Felhasználása:
Csüngő, széles-gömbölyded bogyó, kb. 8 cm nagyságú. Mindkét végén bemélyedt és gyakran gyengén négyszögletű. A megnagyobbodott, széles, 4 cimpájú csésze megmarad a termés alapi részén. A terméshéj vékony, sima, fényes, megérve sárga, narancsszínű vagy vörös. A lédús, kezdetben szilárd, éretten lágy, sárga, narancsszínű vagy vörösesbarna terméshús a teljes érettség előtt nyersen élvezhetetlen, keserű, erősen csersavas és összehúzó hatású. Érett, lágy állapotban a csersav már részben vagy teljesen eltűnik; a bogyó édes ízűvé és zamatossá válik. Sok fajtája steril, a termékeny bogyóban 4-8 hosszú, tojás alakú, egyik oldalán lapított, 2 cm-es barna mag van.

Termése:
A tökéletesen beérett, csersavmentes gyümölcsöt meghámozzák, vagy a héjból kikanalazzák, ízlés szerint cukrozva, zöld citrom levével lecsepegtetve vagy jégkrémmel tálalják. A terméshúst gyümölcssalátákba teszik, joghurthoz és más tejes ételekhez keverik, de kalácstöltelék, sütemény ízesítője vagy lekvár, zselé, illetve csatni alapanyaga is. Az érett gyümölcs maximum 2 napig tárolható el hűtőben. A kaki héjastól, de a csészeleveleket eltávolítva, lefagyasztható. Utóérés: szobahőmérsékleten, 2-3 napig. A jó fajták termésleve ízletes italt szolgáltat, Ázsiában bort és likőrt is készítenek belőle. Kedvelt csemege a kandírozott kakiszilva, ehhez az összehúzó hatású gyümölcs is alkalmas. Délkelet-Ázsiában a szétfőzött termések pépjét kis lepények formájában megszárítják. A csersavat tartalmazó bogyók elvesztik keserű ízüket, ha felfőzik, és éjszakára a főzővízben hagyják őket. Az éretlenül betakarított, exportra szánt termésnek többnyire megmarad összehúzó hatása, íze is gyengébb. A pörkölt mag kávépótló. Az éretlen termések cseranyagát bőrök kidolgozására használják. A megszárított terméskocsányból és csészéből készített főzet a kínai gyógyászatban nagyon becsült szer köhögés és légzési nehézségek ellen. Világos mintázatú, alaptónusában fekete, kemény fájából Ázsiában faragványok és intarziás munkák készülnek.

Elterjedése:
A Himalájában és Burma, Thaiföld, Indokína, Kína, Korea és Japán hegységeiben honos; a szubtrópusokon és a trópusi hegyvidékeken 1000 m felett világszerte termesztik.

Termesztése és betakarítása:
Kismértékben fagytűrő, szubtrópusi hegyvidéki növény, amely a trópusi síkvidéken nem tenyészik. Több mint 1000 fajtáját szelektálták (idetartozik az Izraelben nemesített Sáron-gyümölcs), amelyek a termések nagyságában, színében, főként ízében és csersavtartalmában különböznek egymástól. Magról vagy gyökérsarjakkal szaporítják, és gyakran oltják is. A gyümölcsöskertekbe és ültetvényekre telepített fák 3-4 évente akár 100 kg termést hozhatnak. A bogyókat teljesen éretten, a csészével együtt vágják le a fáról; a túl korai betakarításnál aromájuk nem tud teljesen kialakulni. A termések hűtve több hétig tárolhatók.

A datolyaszilva szaporítása és nevelése:
Délkelet-Ázsia nedves, szubtrópusi tájainak bennszülött növényei a datolyaszilvák. Európai termesztése csak a múlt század végén és századunk elején lendült fel. Nagy termesztési központjai jelenleg a japáni, kínai, indiai ősi termőhelyei mellett Kalifornia, Florida, a volt Szovjetunió és a Földközi-tenger vidéke. A datolyaszilva a Diospyros kaki az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozik. A Diospyros ebenum, az értékes fekete mauricius ébenfa Indiában élő közeli rokonnövény. Ehető gyümölcséért nemzetségének egyik faját, a Diospyros lotust is termesztik Dél-Európában, jelentősége azonban jóval kisebb a datolyaszilváénál, számunkra mint alanynövény érdekes. Gyenge termésű, magról kelt 30-40 éves fái hazai parkjainkban fellelhetők. Ezek a növények különösebb ápolás és védelem nélkül a leghidegebb teleket is jól átvészelték.
A datolyaszilva lassan növő alacsony fa vagy bokor termetű növény, magassága 3-15 m. Szabálytalan gúla alakú, bőségesen elágazó koronát fejleszt. Törzse 12-15 cm-es vastagságúra növekszik. Levelei váltakozó állásúak, rövid nyelűek. Sötétzöld levéllemezük 5-25 cm hosszú és 2,5-15 cm széles lehet. Virágai általában egyivarúak, de néha hímnős típusok is megjelennek. A sárgás- vagy zöldesfehér virágokra a négyes szerkezet jellemző. A hímvirágok kisebbek, 0,8-1,8 cm-esek, a hajtásokon csoportosan nyílnak. A 2,5-4 cm széles nővirágok magánosak. Nagy, 10-50 dkg-os bogyótermései éretlenül hamvaszöldek, éréskor sárgászöld, sárga, narancs- vagy pirosas színűvé változnak. A megtermékenyülés nélkül fejlődő termések rendszerint mag nélküliek. Termékenyülés esetén gyümölcsönként 6-8 db magra számíthatunk. A datolyaszilvát szemzéssel, oltással és gyökérsarjakról szaporíthatjuk. A magról kelt növények lassan fejlődnek, termésük apró rossz minőségű. Jó alanyai a saját magcsemeték vagy más faj magnövényei. Leggyakrabban a Diospyros lotus és virginiana fajokra szaporítanak. Az ősszel gyűjtött magokat a tél folyamán homokban rétegezve tartsuk, tavasszal cserepekbe vagy szaporítóládába vethetjük. Az edények alsó részébe nagy humusztartalmú komposztföldet tegyünk, és a magokat az erre terített 2-3 ujjnyi vastagságú homokrétegbe vessük. Üveglappal vagy papírral takarva biztosíthatjuk a megfelelő páratartalmat. A csírázás kedvező hőmérséklete 18-20 °C körül van, csírázás után már alacsonyabb hőmérsékleten is jól fejlődnek. Az egész vegetációs időben sikerrel szemezhetők a legegyszerűbb T szemzési módszerrel.
Az oltott növények rövidebb idő alatt virágoznak, és hamarabb koronát fejlesztenek. A datolyaszilva-csemetéket kecskeláb-ékezéssel oltsuk. Legjobb a tavaszi, kihajtás előtti időszak. Az oltóvessző - hasonlóan az alanynövényekhez - nyugalomban levő növényről származzon. Az oltások félárnyékos, meleg, párás helyen 4-5 hét alatt erednek. Az eredési százalék csekély, ezért ajánlatos egyszerre több oltást végezni. A fa termetű datolyaszilvák ritkán fejlesztenek tősarjakat, ha mégis megjelennek, természetes gyökeresedés után szaporításra jól felhasználhatók. A gyökeresedő sarjak a törzs és gyökerek érintkezési helyein nőnek, ezért az oltással vagy szemzéssel szaporított fák sarjai a gyenge minőségű alanynövény szöveteiből épülnek fel. Ilyen sarjakról rossz minőségű termő fák fejlődnek, ezért csak alanynövényeknek használjuk azokat. Jó termésű növényeket csak kiváló minőségű magról nőtt fák sarjaiból kaphatunk. Ezek gyümölcsei nem okoznak majd csalódást. Az ősszel szedett tősarjakat hűvös helyen teleltessük, és csak tavasszal ültessük végleges helyükre. A datolyaszilvát edényben vagy állandó helyen, a kertben is nevelhetjük. A hazai teleket jól átvészeli. A megeredt szemzéseket és oltványokat fokozatosan szoktassuk a természetes körülményekhez, és tegyük ki vagy ültessük a szabadba. Az edényes növényeket a bennük levő föld szintjéig süllyesszük a talajba. Ablakpárkányokon, folyosókon és teraszokon is tarthatjuk kisebb példányait. Tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajokon fejlődik kielégítően. Kedveli a nagy humusztartalmat és a rendszeres trágyázást, tápoldatos öntözést (edényes növényeknél). Sok nedvességről kell gondoskodni, de a vízállásos területeket nem bírja. Melegigényes növények, ezért szélvédett, meleg területet válasszunk. Hidegtűrésük jó biztosítéka a hazai termesztésüknek. Az erős fagyokat (-15, -20 °C) is túlélik. Leveleiket az első fagyok után lehullatják. A szaporítás utáni első években ajánlatos takarni a fiatal növényeket (szalma, lomb, növényi szárak). Normális fejlődésükhöz szükséges a téli hideg, ezért az edényes növényeket is hideg helyen vagy szabadban (takarással) teleltessük. A fiatal növények alakításával igyekezzünk bokor vagy alacsony törzsű faalakot kialakítani. A szárazabb területeken tartott növényeket az extrém körülményeket jobban tűrő Diospyros lotus alanyokon szaporítsuk. A lotus faj erős karógyökereket fejleszt, az alanynevelés folyamán, átültetéskor a főgyökér visszacsípésével serkenthetjük az oldalgyökerek erősödését. A szemzett és oltott növények 3-4 éves korukban kezdenek teremni. A virágzás május-június hónapban figyelhető meg. A maghozó típusok csak nővirágokat fejlesztenek, így beporzó, hímvirágos növényekről kell gondoskodnunk a jó termékenyüléshez. Edényes növényeknél, különösen ha védettebb helyen tartjuk, mesterséges beporzással biztosíthatjuk a megfelelő terméskötést. A mag nélküli típusok beporzás nélkül is kötnek terméseket (partenokarpia), ezért lehetőleg ilyen típusokat szerezzünk be az edényes vagy házikerti termesztéshez.
Termései októbertől decemberig érnek és a kisebb fagyokat károsodás nélkül átvészelik. Fái rendszeresen és bőven teremnek. Hazai kártevői és betegségei nem ismertek. A magot érlelő típusok terméshúsa pirosló paradicsomhoz hasonló sötét színű, puha állományú. Éretlen állapotban erősen fanyar ízűek, ezt a 0,1-1,5%-ban jelenlevő csersav okozza. A mag nélküliek aranysárga vagy narancssárga, szilárd húsállományú, édes ízű gyümölcsöket érlelnek, ízük a kajszibarackra emlékeztet. A beszínesedett, megpuhuló terméseket teljesen érett állapotban szedjük. A gyümölcsöket a rajtuk levő nagy csészelevelekkel együtt, ollóval vagy késsel vágjuk le a hajtásokról. A félig érett termések utóérnek. A gyümölcsök húsa zselészerű vagy kemény, édes ízű, nyersen és feldolgozva egyaránt kiváló csemege. Talán a legelterjedtebb gyümölcs az aszalt "kakifüge". Aszalás előtt addig gőzölik a gyümölcsöket, amíg megpuhulnak, és utána laposra préselik. Friss termései 0 °C körüli hőmérsékleten hosszabb ideig eltarthatók. Egyes fajtákon a fanyar íz érett állapotban is érezhető, szokásos ezeket érés előtt leszedni és citromos vízbe áztatni, ami megszünteti a kellemetlen mellékízt. Húsa dietikus jellegű. Terméseiből desszerteket, fagylaltkrémet, dzsemet, szörpöt, gyümölcsízt és befőttet készítenek.

Szilvafajták
Ageni (Azseni) szilva:

Augusztus második felétől szeptember közepéig érik. A Besztercei szilva nagyságához és alakjához hasonló, de valamivel karcsúbb gyümölcse kiválóan elsőrendű csemege, piaci és gazdasági minőségű. Igen magas cukortartalma miatt aszalásra és lekvárfőzésre a legkiválóbban használható. Héja vékony, könnyen hámló, vernyeges violaszínben játszó. Erős hamva szürkésibolyás színű. Húsa sárga, a zöldnek némi árnyalatával, igen édes (a legédesebb szilva), olvadó kellemes, gyengén illatos, zamatos, kevés vagy semmi savanyúsággal. Magva aránylag kicsiny. Fája egészséges, edzett, teleinket jól bírja, erőteljes növekedésű, gúla alakú koronát nevelő. Kedveli a meszes, kissé nyirkos talajt. Megkívánja a száraz éghajlatot, mert párateltebb, nyirkosabb éghajlat alatt, árnyékos fekvésben vékony héjú gyümölcsei még érésük előtt a fán rothadnak. Kifejezetten száraz éghajlatú helyre való, ahol a Besztercei szilvát minden tekintetben és előnyösen pótolja. A legjobb, legédesebb lekvár főzhető belőle, bár sokak szerint hibája, hogy piros-eres húsa miatt a belőle készült lekvárnak állítólag nincs olyan szép színe, mint a Besztercei szilvából készült lekváré. Franciaországban igen nagy mennyiségben termesztik, s ott a legjobb hámozott aszalványokat is ebből készítik.

Althan ringló:
Érik augusztus közepén, végén. Elsőrendű asztali és piaci fajta. Nagy vagy igen nagy gyümölcse kissé lapított gömb alakú, szára felé szelesebb, mint a vége felé. Bőre kissé szívós, teljes értével könnyen lehúzható, eleinte homályos piros, értével kékes-piros, barnapiros pettyekkel sűrűn behintett. Hamva sűrű, eleinte ezüstfehér, később kékes-piros Húsa sárgásfehér, csaknem áttetsző, tömöttleves, édes, finom, kellemes zamatú borízzel emelt. Magvaváló. Magva aránylag kicsiny. Fája erőteljes növekedésű, kuszáltabb ágazatú koronát nevelő. Egyébként edzett, korán és bőven terem. Hibája, hogy könnyen pudvásodik, aránylag nagyon törékeny. Ezért széltől védett fekvést kíván. Kedveli a nyirkosabb, erős, kötött talajt.

Besztercei szilva:
Igen régi, ázsiai eredetű fajta. Első hazai említése 1522-ből való. Beszterceinek csak itthon nevezzük, a külföld Magyar szilvának tisztelte. Érési ideje szeptember hava. Gyümölcse jókora nagy, tojásdadalakú. Színe sötétkék, hamvas. Teljesen magvaváló. Húsa sárga. Kitűnő ízű, zamatos s magas cukortartalommal bír. Kiváló csemege-, háztartási és piacos gyümölcs. A belőle készült aszalvány, lekvár és szilvórium világszerte keresett árut képez. Fája mérsékelt növekedésű, későn fordul termőre. Felfelé törő, kúp alakú koronát nevel. Az erős metszést nem szereti. Öntermékeny, a neki való helyen rendesen és bőven termő. A kellően nyirkos, kötött talajt kedveli. Száraz, laza talajban csak egymást követő esős években terem eleget. Házi szilvának, Boszniai szilvának, Berzencei szilvának, Magvaváló szilvának és Hosszú szilvának is nevezik. Nem magvakról, sem pedig gyökérsarjakról, hanem oltás útján szaporítandó. Éppen a magvetés és gyökérsarjakról történt szaporítás miatt sokféle elkorcsosult, apróbb szemű, maghoz tapadó húsú változata van. Ezért csak a fajtajelleget mutató, szép nagy gyümölcsű, értékes beltartalmú gyümölcsöt termő fajta fáját szabadna oltás útján tovább szaporítani (Horn).

Besztercei muskotályszilva:
Hazánkban ismeretlen helyen, ismeretlen körülmények között állott elő. Gyümölcse színre, alakra és mindenféle használhatóságára egyezik a Besztercei szilvával, de kitűnő, muskotályos-bazsalikomos aromájával azt felülmúlja. Ezért mint csemege- és lekvárszilva amannál jobb. Érési ideje szeptemberben közepe. Fája, termékenysége, kívánalmai egyeznek a Besztercei szilvafáéval. Talán koronája kicsit szétterülőbb, szemben a Besztercei szilva ovális koronaformájával. Hazánkból terjedt el a külföldön. Bazsalikom szilvának is mondják.

Bódi szilva (Bógyi, Kuszinka, Boldogasszony szilvája, Lotyó szilva):
Bár korán virágzik, mégsem fagyérzékeny fajta. Korán érik (augusztusban), bőven terem. Termése gömbölyded, kicsi-közepes méretű, kissé hamvas, sötétkék színű. Húsa zöldessárga, nem magvaváló, közepesen lédús. Nem pereg, sokszor a fán aszalódik a le nem szedett gyümölcs. Fája kicsi, gyenge növekedésű. Főleg pálinkának használják.

Debreceni muskotály:
Ismeretlen fajta magvetéséből Paczelt J. állította elő. Gyümölcse közepesen nagy méretű, hamvas-barnás(sötétlilás)-piros. Húsa aranysárga, lédús, finoman muskotályos ízű. Szeptember közepén érik. Fája nagy, sűrű, felálló koronát nevel. Önmeddő. A sarka-vírusra közepesen, a polisztigmás levélfoltosságra meglehetősen érzékeny. Leginkább frissen fogyasztva, aszalványnak és házi befőzésre ajánlják.

Duránci szilva (Durkó):
Az egyik legkésőbb érő szilva fajtánk. Gyümölcse tojásdad, hamvas-lilás színű. Héja vékony, húsa aranysárga, nem magvaváló, viszont rendkívül édes, lédús. Csak részben öntermékenyülő, szakaszosságra hajlamos. Fája középnagy, dúsan elágazó. Pálinkának és lekvárnak hasznosították leginkább.

Fehér besztercei (Fehér szilva):
Eléggé elterjedt az egész országban. Szeptemberben érik. Termése a Beszterceihez hasonló nagyságú és alakú, de héja hamvas-sárga, helyenként lilásan pöttyözött, húsa pedig bőlevű, aranysárga, édes. Leginkább pálinkának használják.

Gömöri nyakasszilva:
Hazai eredetű, Gömörből származik. Augusztus végén, szeptember elején érik. Elsőrendű csemege és háztartási minőségű. Nagyságra a Besztercei szilvához hasonló. Alakja szabálytalan tojás-alakú, száras végén nyakasan összehúzódott. Héja elég vastag, szívós, értével lehúzható, csaknem kékes fekete. Hamva elég sűrű, világoskék. Húsa zöldessárga, finom, tömött, leve bő, igen cukros, a jó Besztercei szilvához hasonló. Magvaváló. Magva kicsiny. Fája erőteljes növekedésű, igen edzett, korán és bőven termő. Szellős, eléggé nagy koronát nevel. Mindenütt jó1 díszlik, de a kötött, termékeny, kellően nyirkos földben terem legszebb gyümölcsöt, mely megértével is nehezen hull le a fájáról.

Kirke szilva:
Érik augusztus közepétől szeptember közepéig. Meglehetősen nagyra, esetleg tojásnagyságúra is megnő. Elsőrendű csemege, háztartási és piaci minőségű. Aszalásra és befőzésre kiváló. Alakja szabályos tojásdad-gömbölyű, száras végén kissé lapított. Héja sötétkékes, majdnem fekete. Hamvassága világoskék és ritkásan felrakott. Bőre finom, vékony, értével könnyen lehúzható. Esős időben sem szokott felrepedni. Húsa zöldessárga, áttetsző, kissé tömött, de azért olvadó, igen bőlevű, igen cukros, kellemes fűszeres ízű, magtól váló. Magva aránylag kicsiny. Fája fiatal korában gyorsan nő. Kissé vékony vesszőket nevel. Koronája felfelé törekvő, elég szabályos alakú. Igen bőven termő. Talajban nem válogat. Monilia ellen érzékeny.

Nagy zöldringló:
Érik augusztus első felében. Nagy vagy közepes nagyságú, bő termés esetén kicsiny gyümölcsének alakja gömbölyded, végén némileg lapított. Bőre vékony, finom, csaknem áttetsző, zöldes-sárga színű, szürkés hamvassággal. Húsa zöldessárga, finom, olvadó, nagyon édes bőlevű, kellemes zamatú, fűszeres ízű. Magvaváló. Kiválóan elsőrendű csemege és háztartási minőségű. Befőttek készítésére, valamint aszalásra is kiválóan alkalmas. Egyike a legédesebb szilváknak. Ezért a rovarok kártevésének nagyon ki van téve. Fája lassan, de kedvező viszonyok között nagyra nő, teljesen edzett, korán, s ha a rovarok ellen megvédjük, igen bőven terem. Van egy kisebb gyümölcsű, de hasonló változata is. Zöld ringlónak is nevezik.

Nyári aszalószilva (Sivákló, Elein érő):
A Besztercei fajtakörbe tartozó változat, melyet az Alföldön meghonosodott állományból szelektáltak, koraisága alapján. Július végén, augusztus elején érik. Középnagyságú, magtól váló gyümölcsének alakja hosszas tojásdad, színe sötétkék, minősége pedig elsőrendű gazdasági és piaci. Aszalásra különösen alkalmas. Húsa kemény (Horn, 1936) /míg Surányi (1988) szerint húsa puha/, sárgászöld, édes, elég bőlevű, rostos. Piacosságát koraibb érése fokozza. A szárazságot jól állja. Különösen az Alföldre való. Fája erőteljesebb növekedésű, igen edzett, korán, bőven és rendszeresen terem.

Olasz kékszilva:
Érik szeptember elejétől közepe tájáig. Elsőrendű csemege, piaci és gazdasági fajta. Nagy vagy legalább közepes nagyságú. Hasonlít a Besztercei szilvához. Bőre finom, vékony, hámozható, feketés-kék színű, hamva sűrű, kékszínű. Húsa zöldessárga, magva körül gyakran vöröses erekkel átszőtt, magvaváló, tömött, kellemes édes-borízű, néha kissé illatos. Esős időben sem repedezik. Fája más fajtáktól határozottan elütő nagy leveleket nevel. Kissé lassú, gyengébb növekedésű, edzett, nem olyan bőven termő, mint a Besztercei szilva. Koronája szabálytalanul szétterülő. Kissé nyirkos talajt, nem túl meleg éghajlatot szeret. Virágjai a kései fagyoktól sokat szenvednek. Ezért védettebb helyet kíván. Fellenberg szilvának, Svájci szilvának, Olasz szilvának is nevezik. Amerikában mindenféle tömegben termesztik. Aszalásra is kitűnő.

Penyigei szilva (Nemtudom szilva, Névtelen szilva, Nemtudomka):
Régi szatmári fajta, az ártereken, kivadulva nagyobb állományait még ma is láthatjuk. Érési ideje szeptember első fele. Kis, gömbölyded-ovális gyümölcsének húsa világossárga, héja liláskék. Nem magvaváló. Magva is gömbölyded. Cukortartalma magas, jó lekvárnak-való, de pálinkának is a legkiválóbb. Fája igen erőteljes növekedésű, és rendkívül bőven termő.

Sárga mirabella:
A Pr. insiticia L. sárga gyümölcsű fajtáját (var. Syriaca Borkh., viaszszilva) értjük a név alatt. Melegebb vidékeken aránylag korán, már július második felében érik. Gyümölcse sárga, apró, gömbölyded, szotyogós, falusi kertekben, szőlőhegyeken is gyakori. Héja vékony, húsa tömött, illatos, bőlevü, cukros, magvaváló, de nem különösen zamatos. Korán és bőven terem. Fája edzett, egészséges, tartós életű. Koronáját jellegzetesen felfelé törő ágak jellemzik, melyek viszont együttesen gömbös formázatot képeznek. Fekvésben és talajban kevésbé válogatós, mint inkább az éghajlatban. Töve körül gyakran képez tősarjakat. A múlt században igen kedvelték és ajánlották befozésre édessége miatt. Elterjedtségét valószínűleg annak köszönhetjük, hogy a rá oltott nemes rész elpusztulása után az alany kihajtott és fává növekedett, termőre fordult.

Späth Anna (Anna Späth):
Németországból származik. Ezen kitűnő szilvaújdonságot Späth berlini faiskola tulajdonos nyerte magról s neje nevéről keresztelte el. Alföldünkön szeptember első felében érik, hűvösebb tájakon érése októberig is eltart. Középnagy, gyakran jókora nagy, elsőrendű gyümölcsei úgy háztartási célokra, mint eladásra igen alkalmasak. A gyümölcs alakja tojásdad-gömbalakú. Zöme többnyire a középtájra, de gyakran alább hegye felé is esik, honnét szára felé kissé összébb húzódva boltozódik, mintsem hegye felé, mindkét sarkánál kissé belapított véget alkot. Szára rövides vagy középhosszú, elég vékony, csupasz, inkább vagy kevésbé rozsdafoltos, kissé szűk és mély üregcsébe mintegy erőszakosan benyomott, mely üregcse karimája a vágányos oldal felé rendszerint behajlást mutat. Bőre vékony, elég szívós, a gyümölcsről annak értével jól lehámozható, eleinte pirosbarna, értével csaknem feketés vagy- kékesbarna, apró sárga pontokkal behintett, itt-ott még finom vékony, sárgás vonalkákkal is cifrázott, néha kisebb-nagyobb rozsdafoltok is találkoznak felületén. Hamva ritkás, kékes. Húsa sárgászöld vagy zöldessárga, finom; sugaras, tömött, vagyis csaknem oly húsos, mint a besztercei szilva, leve bő, igen cukros, csak alig észrevehető gyengéd savannyal emelt, igen kellemes fűszeres ízű. Magva, mely húsától többnyire jól elválik, a gyümölcs nagyságához mérve kicsinynek mondható, kerülékes, száras végén hirtelen elkeskenyedő csúcsban végződik. Hegyénél csaknem kerekdedvégű, de rendszerint egy rövidke, igen szúrós hegyecske szokott kiállni belőle, két oldala csak kevéssé duzzadt és kissé ráncos háta elég széles, csaknem tompataréjos. Fája bujanövésű, egészséges, edzett, korán és bőven terem, rézsút felfelé törekvő ágaival terebélyes koronát alkot. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Minden alakra nevelhető és minden alanyon jól díszlik.

Veres szilva:
Neve már egy 16. századi szójegyzékben is szerepel Fabricius Balázsnál. Származása ismeretlen. Augusztus közepe-végén érik. Nagysága közepesnél nagyobb. Alakja hosszas gömbölyded, száras végénél kissé összehúzódik. Színe kékesvörös, vagy sötétkékes-vörös, szürkés pontozatú, hamva világoskék. Belseje aranysárga, lágy, kissé parázs húsú, de lédús, magvától nehezen válik el. Magja hosszúkás, keskeny és hegyes. Koraisága miatt igen jó piaci és gazdasági, feldolgozásra alkalmas minőségű gyümölcs. Fája erőteljes növekedésű, talajban nem válogat, az Alföldön is bő termést ad. Ungi veres szilvának is nevezik. Surányi Dezső (1988) Vörös szilva néven az Alföldön igen elterjedt, bőven termő, talajokban nem válogatós fajtát említ, melynek alakja tojásdad, termése magvaváló (!), húsa aranysárga, lédús, íze nem fűszeres, héja pedig vöröses, világoskék hamvú. Az ő általa említett fajta másik neve: Magvaváló szilva.

Tamarindusszilva
A Dialium fajokban gazdag nemzetség a pillangósvirágúak családjába tartozó olyan fákat foglal magában, amelyek hüvelye csak 1-2 magot tartalmaz. Kranji, tamarindusszilva vagy bársonytamarindus néven több ehető hüvelyű délkelet-ázsiai fajt jelölnek, képviselőjükként a Dialium indumot mutatjuk be, amelynek terméseit leggyakrabban árusítják. A lassan fejlődő növény legfeljebb 40 m magas, örökzöld fává nőhet, amely palánkgyökereket és oszlop alakú, gyakran csak 15 m felett elágazó törzset és gömbölyded koronát fejleszt. A szárnyalt, szórt állású levelek 5-9, rövid nyelű, lándzsás vagy tojásdad, kopasz és ép szélű (6- 11 x 2,5-5 cm) levélkéből állnak. A hímnős, nagyon kis virágok bugásan elágazó levélhónalji vagy hajtásvégi, soktagú virágzatokban fejlődnek. A csészelevelek száma 5, a porzóké 2, a szirmok hiányoznak.

Termése:
1 magvú hüvely, amely kissé aszimmetrikusan tojásdad vagy elliptikus, 1,5-3 x 1-2 cm nagyságú. A héj érett állapotban feketésbarna vagy fekete, rövid bársonyos szőrzetű, vékony és fás-merev szövetű. A barna, aszimmetrikus mag kb. 1,5 x 1,2 x 0,5 cm-es; lisztes, megszárítva vattaszerű, fahéjszínű pulpa veszi körül, amely enyhén bizsergető, üdítően savanykás vagy édeskésen savanyú ízű.

Felhasználása:
A termés ehető része a magot körülvevő pulpa. A terméseket frissen vagy szárítva, olcsó csemegeként kínálják a piacokon és az utcai árusítóhelyeken. A merev héjat ujjal könnyen feltörhetjük, hogy a terméshúst leszopogassuk a magról. Nagy gazdasági jelentőségre a növény fája tett szert. A nemzetség több faja vált az erdőirtás miatt többé-kevésbé veszélyeztetetté, amelyet a tamarindusszilvával együtt nagyon értékes, rendkívül tömör és kemény, emiatt vízben elsüllyedő haszonfát adnak.

Elterjedése:
Thaiföldön, a Maláj-félszigeten, Szumátrán, Jáván és Borneón.

Termesztése és betakarítása:
A tamarindusszilva a síkvidéki esőerdők fája, amely az égetéssel végzett erdőirtás után gyakran magányosan, hagyásfaként marad meg a kultúrtájban. Kemény fája rosszul ég, és csak nehezen vágható ki. A piacokon kínált termések jószerint mindig vadon növő fákról származnak, és a talajról gyűjtik össze őket.

Rokon fajok:
A nemzetség valamennyi faja ehető termést hoz. Széles körben elterjedt, Burmától Vietnamig és Laosztól a Maláj-félszigetig megtalálható faj a D. cochinchinense Pierre, amelynek terméseit gyakran árusítják, és úgy fogyasztják, mint a tamarindusszilváét.

Kajszibarackok
Borsi-féle kései rózsa (Borsi rózsa, Borsi kései, Borsi rózsa kajszi, Kései rózsa):
Magyar fajta. A Kései rózsa fajtakör magoncai közül szelektálták Kecskeméten, az 1900-as évek elején. Érési ideje július közepétől augusztus elejéig, hűvös időjárásban augusztus közepéig tart. Rendkívül bőtermő, rendszerint korán termőre fordul, igen jól termékenyül. Gyümölcse középnagy, bő termés esetén kicsi, megnyúlt, lapított-kúp alakú. Alapszíne citrom-és narancssárga, a napos oldalán vérpiros-kárminpiros. Kocsánya középhosszú, középvastag, pirosasbarna színű Húsa éretten narancssárga, kemény, rostos, magvaváló, gyengén leves. Íze közepesen édes, nem túl erős, jellegzetes zamatú. Igen jól, kellő időben történt szedés után 6-8 napig is szállítható. Fája erős növekedésű. Levele középnagy, igen széles tojásdad alakú. Koronája fiatalon gyengén felfelé álló, később széthajló, lapított gömb alakú. A fagy iránt a Magyar kajszi fajtánál kevésbé érzékeny. Igénytelen mind az éghajlati, mind a talajadottságok iránt.

Gönci magyar kajszi (Gönci sárga):
Brózik Sándor, Korponay Gyula, Zatykó Imre és Rozsnyay József tájfajta-szelekciója, mely 1960-ban került forgalomba, mint a Magyar kajszi javított változata. Július közepétől, a Magyar kajszival egy időben érik. Rendszeresen és igen bőven terem, kifogástalanul termékenyül. Gyümölcse nagy, a Magyar kajszi alaptípusánál nagyobb, széles kúp alakú. Színe egyöntetű világos, majd sötét narancssárga. Kocsánya középhosszú. Húsa aranyló mély narancssárga, alig rostos, magvaváló, igen lédús. Íze édes, zamatos, a legkiválóbb kajszi jelleggel. A Magyar kajszihoz hasonlóan jól szállítható. Levele különösen nagy, széles és élénkzöld. Koronája széthajló félgömb. Nem fagyérzékeny. Nem igényes, de hűvösebb, párásabb körülmények között alakult ki.

Kécskei rózsa:
Az ókécskei szőlőkben, valószínűleg magról keletkezett. Először Nyújtó Ferenc írta le és szelektálta. Július második harmadában, néha annál valamivel későbben érik. A legkorábbi rózsabarack típusú kajszibarack. Jól, sőt igen bőven terem, nagyon jól termékenyül. Gyümölcse középnagy vagy nagy, kissé lapított, visszás csepp alakú. Alapszíne világos okker-narancssárga, háti és napos oldala kárminnal bemosott. Húsa sötét narancssárga, magvaváló, rostos, amellett lédús. Íze édes, jó kajszi aromájú, a héjnál kissé savanykás. Rostos húsa igen jól szállíthatóvá teszi. Levele a szív alaktól a kerekdedig, többféle változatban fordul elő ugyanazon a fán. Koronája gyenge-közepes növésű, lapított gömb alakú. A fagyokkal, a betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló. A Borsi-féle kései rózsáéval egyező termőhelyet kíván.

Korai piros (Kecskeméti korai, Csipogó barack, Korai rózsa, Búzával érő, Grosse Frühapricose):
Ismeretlen származású magyar fajta, valószínűleg a Duna-Tisza közén állott elő. Június második felétől július elejéig érik, színelő szedése legtöbbször június közepén megkezdhető. Igen bőtermő, korán termőre fordul, igen jól termékenyül (öntermékenyülő). Gyümölcse rendszerint kicsi-közepes, nagy termés esetén apró. Általában szabálytalan, hol nyomott, hol két végén lapított tojásdad alakú, hol elnyúlt tojásdad alakot ölt. Héja molyhos, szilárd. Színe eleinte citrom-, majd narancssárga, amelyet a napos oldalon piros fedőszín borít. Kocsánya rövid, középvastag, pirossal mosott, barna színű. Szármélyedése mély. Húsa narancssárga, gyengén rostos, puha, gyengén duránci, vagy teljesen magvaváló, lédús. Íze közepesen savasan édes, kellemesen fűszeres zamattal. Éretten rosszul, féléretten közepesen szállítható. Fája erőteljes növekedésű, egészséges, szép, fölfelé álló ágaival tetszetős koronát alkot. Levele középnagy, egyes típusoknál kicsi, középszéles. Koronája fiatalon kissé felfelé törő, később széthajló, vagy lehajló félgömb alakú. Korai virágzása miatt a késő tavaszi fagyok iránt érzékeny. Nem igényes fajta, minden éghajlati és talajadottság mellett kifogástalanul fejlődik és terem.

Magyar kajszi (Magyar legjobb, Kecskeméti kajszi, Korai magyar, Kőrösi kajszi, Ungarische Beste):
Ismeretlen, feltehetően magyar származású fajtakör, amely elsősorban a Duna-Tisza közén terjedt el, de az egész országban megtalálható. Július második és harmadik harmadában érik. Szedését rendszerint július első hetében meg lehet kezdeni. Általában rendszeresen és bőven terem. Korán termőre fordul, nagy terméshozamokra képes, kifogástalanul termékenyül. Öntermékenyülő. Héja majdem sima, fénylő. Gyümölcse nagy, vagy középnagy, széles, tompán kúp alakú. Színe világos-, majd narancssárga vérpiros fedőszínnel mosott. Kocsánya középhosszú, vastag, barnás-bordópiros színű. Kocsányürege sekély. Húsa narancssárga, félkemény, magvaváló, kissé rostos, olvadó, lédús. Íze közepesen édes, gyengén savas, jellegzetes zamatú. Háromélű magvától jól válik. Jól szállítható. Fája egészséges, edzett. Levele középnagy, széles tojásdad alakú. Koronája nagy, széthajló, csüngő ágazatú, nyomott fél­gömb. A téli fagyok és a kései tavaszi fagyok iránt érzékenyebb, mint a Borsi-féle kései rózsa fajta. Nem igényes fajta, legjobban a középkötött vályogon és a kötött altalajú homokokon fejlődik.

Rakovszky kajszi (Rakovszky Apricose):
Magyar fajta, Rakovszky Géza kertjében, a Trencsény megyei Kacsóc községben, ismeretlen fajta magjáról kelt. A Magyar kajszit követően, július második felétől augusztus elejéig, közepéig érik. Rendszeresen és igen bőven terem, jól termékenyül. Gyümölcse nagy, vagy középnagy. Széles alapon tompán kúp alakú. Magassági átmérője nagyobb, mint a szélességi. Nagyságánál és szépségénél fogva vetekszik a Nancy-barackokkal. Színe szalma-, majd narancssárga, erős bordópiros fedőszínnel. Gyengén molyhos, bársonyos tapintatú. Kocsánya középhosszú és középvastag, pirosasbarna színű. Kocsányürege szűk és sekély. Húsa sötét narancssárga, gyengén rostos, olvadó, magvaváló, bő levű. Íze igen jó édes, kevés savval, sajátos, kellemes zamattal. Féléretten jól szállítható, egyébként csak a közeli piacokra való. Levele középnagy tojásdad vagy szív alakú. Koronája fiatalon felfelé törő, majd szétterülő, magasra boltozott gömb alak. A téli és a késő tavaszi fagyok iránt nem érzékeny. Ellenálló a moníliával szemben is. Termőhely igénye azonos a többi kajszi fajtáéval.

Pejibaye, barackpálma
A barackpálma legfeljebb 30 m magas, egy- vagy többtörzsű, el nem ágazó pálma. Világosbarna törzsét egész hosszúságában vagy csak felső részén széles gyűrűkben kiálló, merev, fekete, tű alakú, akár 12 cm hosszú tüskék borítják. Az ívesen hajló, legfeljebb 3,5 m hosszú levelek üstökszerű koszorút alkotnak, 0,5-1 m hosszú nyelük és a levélgerinc tüskés, a levéllemez szárnyalt. A vaskos levélkék keskeny-lándzsásak, színükön sötétzöldek, fonákjukon világosabbak, az ereken tüskések, méretük legfeljebb 60 x 3,5 cm. A virágzatok közvetlenül a levélüstök alatt csüngenek, kezdetben tüskés buroklevél (spatha) zárja körül őket, a 20-30 cm hosszú, bojtos fürtökben vegyesen helyezkednek el a porzós és a termős, sárgásfehér kis virágok.

Termése:
Megérve a mutatós, világító sárga, vörös, narancsszínű vagy tarka csonthéjas terméseknek erősen hajlott kocsánya van, többnyire egy 30-50 cm hosszú, csüngő fürtös terméságazatban fejlődnek. Ez akár 12 kg súlyú is lehet, és 300 db termést is hordozhat. A termés gömbölyded-kúp alakú vagy széles-tojásdad, kihegyezett, legfeljebb 6 cm hosszú és széles. Alapján a 3 széles, jó 1 cm hosszú, részben összenőtt, 2-3 karéjú, vaskos, zöld csészelevél érésig megmarad. A termés héja vastag-bőrnemű, és többnyire finom, barna hosszrepedések láthatók rajta. A vastag, lisztes, gyengén rostos, narancssárga száraz terméshús egy feketésbarna, fás kőmagot vesz körül, amely tompán 3 élű, finom hosszeres (2,5 x 1,5 cm), tojás alakú, és finom csúcsban keskenyedik. A magbél fehér olajban gazdag és kókuszhoz hasonló ízű.

Felhasználása:
A pejibaye tápláló, a trópusi Amerikában nagyon kedvelt pálmatermés. A csonthéjas terméseket egészben, 2-3 órán át - gyakran zsírral vagy olajjal, ilyenkor behasított héjjal - sós vízben főzik, végül meghámozzák, és a lisztes terméshúst forrón fogyasztják. Ez kellemes, dióízű; nagyon száraz, forró italokhoz tálalják, majonézbe vagy szószokba mártogatva. Körítésként is adják zsíros mártásokhoz, vagy húsok töltésére használják. Az előfőzött terméseket pörkölve is fogyasztják. Kukoricaliszttel, tojással és tejjel keverve a főtt vagy szárított és megőrölt pejibaye terméshúsból süteményt is sütnek. A termés csonthéját feltörik, hogy a kis, ízletes maghoz jussanak. Cukrozott és erjesztett terméshúsából lepárlással erős alkohol is készül. A finom pálmaszíveket nyersen salátaként vagy puhítva zöldségként fogyasztják. A pálma levele kitűnő tetőfedő. A törzs kemény és rugalmas, építési anyagnak használható, az indiánok íjakat és nyílhegyeket készítenek belőle.

Elterjedése:
Amazóniában honos, és az Újvilág nedves trópusain, Dél-Mexikótól Bolíviáig gyakran termesztik. Nagyon ritkán más földrészeken is ültetik.
Termesztése és betakarítása:
Nedves-forró trópusi klímában tenyészik, a síkvidéktől az 1200 m magasságig; a talajviszonyok tekintetében igénytelen. Magról vagy sarjakkal szaporítják; gyümölcsöskertekben és ültetvényeken a nagy termésű és kevéssé tüskés fajtákat termesztik. A pálma gyorsan nő, és 3-4 éves korában hoz először termést. Az erősen tüskés törzseknél nehéz a betakarítás; póznákkal, létrákkal próbálkoznak, a magas pálmák terméságazatát pedig kötéllel érhetik el; felmászni természetesen csak a tüskétlen törzsön lehet. Mindenkor az egész terméságazatot vágják le, majd azt kötélen eresztik a földre, vagy vastag banánlevélrétegre hajítják le. A termést csak vásárláskor választják le a terméságazatról, ha nincs megnyomva, levegős, száraz helyen körülbelül 1 hétig tárolható.

Rokon fajok:

A Közép- és Dél-Amerikában a fajokban nagyon gazdag Bactris nemzetségből mások is hoznak ehető terméseket, de élelmiszerként csupán helyi jelentőségűek.
 

 

Celeb fogyás....

Peller Mariann fogyása
Peller Mariann fogyása


 Gombos Edina fogyása!

Jáksó László fogyása
Jáksó László fogyása!

Pataki Zita fogyása 
Pataki Zita fogyása

Ábel Anita fogyása

Ábel Anita fogyása

Támogass minket

 






G.G. AdminVitaminGoogle PageRank
Copyright © - Minden jog fenntartva. VitaminBank.hu 2007 - 2014. Artemisinin – Egynyári üröm kivonat